Ugrás a tartalomra

Tapolcai Nyár – egésznapos programsorozat várja az érdeklődőket szombaton

Létrehozva
Színes és változatos programokkal készül az idei első júliusi szombatra az önkormányzat Miskolctapolcán, ahol az átadás előtt álló, megújult őspark szomszédságában, az Aradi sétányon a többi közt helyi termelői vásár és hagyományőrző nap is lesz.

Az egésznapos rendezvényen a családosokat és a gasztronómia iránt érdeklődőket a szervezők külön programokkal várják majd. A gyerekeknek mesekuckóval, kézműves foglalkozásokkal és ugráló várral is készülnek, az Öko Gasztro Esten pedig szó lesz a paleo konyháról, a természetes élelmiszerekről és a muncholásról is.

tapolcainyar

 

Ez is érdekelhet

öntözés
Segítsünk együtt megóvni városunk zöldjeit!
MiskolcKörnyezet
A tartós hőség és a csapadékhiány komoly megterhelést jelent a város fái, cserjéi és egyéb növényei számára, ezért arra kéri a Városgazda a miskolciakat, hogy öntözzék lakókörnyezetük növényeit.
Egész napos programokkal vár születésnapján a Miskolci Állatkert
MiskolcSzabadidő
A Miskolci Állatkert a nemzeti ünnepen, augusztus 20-án emlékezik meg fennállásának 43. évfordulójáról, amikor izgalmas és kreatív programokkal várnak kicsiket és nagyokat.
Az operatőrlegendától a virtuális barátnőn át az elhallgattatott aktivistákig a CineFest dokumentumfilmes programjában
MiskolcKultúra
A CineFest nem csak játékfilmekben, de dokumentum- és természetfilmekben is évről-évre elhozza a világ filmgyártásának krémjét.
Kalandos szabadulások a József Attila Könyvtárban
MiskolcKultúraSzabadidő
Csorba Piroska „A kutya találta barlang” című műve alapján rendeztek be családi szabadulószobát a József Attila Könyvtárban.