Ugrás a tartalomra

Egy perc Miskolc

Létrehozva
Egy percben a város legfontosabb híreivel.

Útfejlesztés

Útlezárás nem, csak terelés lesz a miskolctapolcai úton. Jövő héten kezdődik a 2,5 kilométeres útszakasz felújítási munkálatainak kivitelezése. Elsőként a buszmegálló öblöket rendezik. És dolgoznak a kivitelezők a déli kapu kerékpárútjának kiépítésén is. Uniós támogatással, négy szakaszon csaknem kilenc kilométer kerékpárút épül: csatlakozva a már meglévő hálózathoz.  


Védőnők Napja

Több mint százéves múltra tekint vissza a Magyar Védőnői Szolgálat, ami 2015-ben hungarikum minősítést kapott. A Védőnők Napját minden évben június 13-án ünneplik. A magyar egészségügy napját, a Semmelweis-napot pedig július elsején tartják. A két jeles alkalomból a város önkormányzata az egészségügyben dolgozó munkavállalókat köszöntötte.

Szalamander

Az egyetemi évek lezárásaként, idén is fáklyás felvonuláson vettek részt a Miskolci Egyetem végzős hallgatói. Szerdán este a belvárosban fáklyákkal sétáltak a fiatalok. A Selmeci diákhagyományokat követve a várostól, a campustól és egymástól is elbúcsúztak az egyetemi ballagási ünnepségen, vagyis a Szalamanderen a karok valétáló hallgatói. 
 

Ez is érdekelhet

MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülődandár
Hangosabb lehet az égbolt a következő napokban Miskolc felett
Miskolc
A Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Repülődandár közösségi oldalán lakossági közleményt adott ki.
Agyhártyagyulladás egy miskolci óvodásnál
Miskolc
A miskolci Pitypang Sport Tagóvoda egyik kisgyermeke agyhártyagyulladással került kórházba.
Miskolci Rockmúzeum. Fotó: Bárdos István
Hetek kérdése, és megnyílik a Miskolci Rockmúzeum
MiskolcKultúraSzabadidő
Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Miskolci Rockmúzeum megvalósítása: már az előkészületek utolsó szakaszában jár a Miskolci Rocklegendák című rocktörténeti kiállítás.
Téli szünetre vonul ez a miskolci busz
Miskolc
Novembertől nem közlekedik a ZOO járat Miskolcon.