Ugrás a tartalomra

Mese a városi és a falusi CSOK-ról

Létrehozva
A falusi CSOK, ami az 5000 fő alatti településeket érinti, továbbra is megmarad, a városokban azonban nem lesz elérhető a támogatás, és a hozzájuk kapcsolódó 3 százalékos hitel sem.

Ismerős a klasszikus mese a városi és a falusi egérről, aminek a tanulsága, hogy az egyszerű vidéki élet kifizetődőbb? Nos, a sztori újra előkerült. Az egér szót ugyan ki kell cserélni CSOK-ra, de a lényeg ugyanaz.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a június 22-ei kormányinfón bejelentette, hogy a városokban megszűnik a CSOK 2024. január elsején. A falvakban várhatóan emelkedni fog a támogatás összege, ám mostani formájában megszüntetik a Családi Otthonteremtési Kedvezményt (CSOK), pedig anno a bevezetése nagyban hatott a piacra. A kedvezményt számos kritika érte, de ebben a megváltozott pénzügyi közegben hiányozni fog azoknak, akik az első családi fészküket tervezgetik.

- A CSOK átalakulása egy olyan pont, ami komoly befolyásoló tényező lesz a következő évben azok számára, akik ingatlant szeretnének vásárolni. Idén, amíg még ki lehet használni az általa nyújtott lehetőségeket, valószínűleg még nagyobb lesz a kereslet a piacon – mondta el lapunknak a téma kapcsán Balog Sándor független pénzügyi tanácsadó, aki szerint mióta bevezették, szinte kihagyhatatlan szerepe volt a CSOK-nak az ingatlanvásárlásoknál. Főleg akkor, ha már eleve tervben volt a pároknál a gyermekvállalás. Míg egy átlag lakáshitel 8.25 százalékos kamattól a 10.40 százalékosig terjed, addig a CSOK 3 százalékos, akár végig fix kamattal ellátott hitelt biztosított.

Megváltozott lehetőségek

- Manapság már az a folyamat nem működőképes, ami a szüleink idején jellemző volt: akkoriban bementek a bankba, felvettek egy hitelt, és abból valósították meg az ingatlanvételt. A lakásvásárlásnál manapság a legfontosabb a pénzügyi tervezés: több lehetőségből állítjuk össze a szükséges anyagi hátteret. Ide sorolható a Babaváró kölcsön, a CSOK és a piaci hitel is. Ezek elegyítésével lehet megalkotni egy jó konstrukciót. Ez viszont nem mindenki számára könnyen átlátható vagy épp megoldható folyamat, ezért javasolt ilyenkor egy független pénzügyi tanácsadó bevonása – véli a pénzügyi szakember.

Kép
Illusztráció: penzcentrum.hu

Balog Sándor szerint év végéig még igényelhető a CSOK, azután a városokban marad a babaváró – ez leginkább önerőnek minősül egy ilyen konstrukcióban –, ami szintén átalakul a jövőben. A hitelösszeg megnövekszik plusz 1 millióval, így már 11 milliós kölcsönt tudnak majd igényelni, ám 2025-től már csak a 30 év alatti nők vehetnék fel a kölcsönt, 2024-ben pedig - egyfajta átmeneti időszakként - a 30 és 40 év közötti nőknek igazolniuk kell majd a terhességüket ahhoz, hogy még beadhassák a hitelkérelmet.

Fontos a tervezés

Mindez valószínűleg a piaci hitelek terén is hoz majd változásokat – bár várhatóan nem túl nagy mértékben.

- Az ingatlanpiac áraiban a városi CSOK kivezetése miatt nem lesznek hatalmas esések, és igaz ez a pénzügyi lehetőségekre is. A piaci hitelek terén a legfontosabb szempont, hogy miképp áll a jegybanki alapkamat. Kérdés, ezt milyen mértékben tudja a magyar állam lejjebb vinni – ennek tükrében tud leginkább csökkenni a jelzáloghitelek alapkamata is. Minimális változás azonban így is várható, de nem látunk a jövőbe. Valamilyen támogatási rendszerre mindenesetre szükség lesz. Jelen pillanatban ugyanis a statisztikák szerint egy átlagos ingatlant megvásárolni átlagkeresetből igen nehéz. Budapesten 13-14 évig kéne a teljes fizetésünket félrerakni ehhez, Miskolcon pedig nagyjából 7 évig, ez pedig kivitelezhetetlen ebben a formában. Épp ezért múlik sok minden a jó tervezésen – fejti ki Balog Sándor.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Gyereket a magasba!
Magasba emelték a gyerekeket Miskolcon
MiskolcSzabadidő
Gyerekzsivaj töltötte meg szombat délelőtt a Gárdonyi Géza Művelődési Ház előtti teret, ahol családok gyűltek össze a Gyereket a magasba! miskolci programján. A nap csúcspontján, pontosan 11 órakor egyszerre emelték magasba a gyerekeket, Miskolc ezzel több mint negyven településhez csatlakozott az országos kezdeményezésben.
Képgaléria
III. Nemzetközi Tűzoltó Gyakorlat
Lángok, sérültek és mentőcsapatok a DAM területén
MiskolcHavaria
Füst, lángok és földön fekvő sérültek fogadták szombaton a DAM területére érkező mentőcsapatokat. A látvány ezúttal egy nagyszabású nemzetközi gyakorlat része volt, amelyen magyar és szlovák önkéntesek valósághű káreseteken keresztül tették próbára tudásukat.
vízilabda
Fölényes pólódiadal
MiskolcSport
Vízilabda: férfi OB I/B, 3. forduló.
Képgaléria
IV. kapualj festés a Belvárosi Kör szervezésében
Ecsettel a miskolci belvárosért
MiskolcSzabadidő
Negyedik alkalommal fogtak össze önkéntesek a miskolci belváros szépítéséért. A Miskolci Belvárosi Kör Egyesület Kapualjfestés IV. akcióján szombaton ismét ecsetet ragadtak a résztvevők, hogy kapualjakat, kapukat és homlokzatokat tegyenek rendbe.