Ugrás a tartalomra

Egy perc Miskolc

Létrehozva
Turisztikai kerekasztal, tábor autistáknak, sárgulnak a fenyők.

 

Turisztikai kerekasztal

A jelenleg folyamatban lévő turisztikai fejlesztések helyzetéről, és aktuális kérdésekről volt szó a soron következő turisztikai kerekasztal-beszélgetésen. A szolgáltatók és a városvezetés tavaly óta szoros kapcsolatot tartanak annak érdekében, hogy Miskolc idegenforgalma minél eredményesebben működjön. A mostani találkozón egy új egyesület is bemutatkozott. 

Tábor autistáknak

Autistáknak szervezett napközis tábort a Szimbiózis Alapítvány. A Baráthegyi Majorságban minden adott ahhoz, hogy a táborozók speciális igényeit kielégítsék, a szakképzett személyzet pedig mindenkire külön odafigyel. Ebben a táborban ugyanis minden táborozó gyerek mellett, egy-egy segítő dolgozik.

Sárgulnak a fenyők

Egyre több tuja és fenyőféle pusztul el a városban és az egész országban. Udvarokon, parkokban és az Avasi Arborétum fenyőkertjében is megfigyelhető a probléma. A fák tömeges kihalását a szúfélék okozzák. Kutatások szerint ezeknek a kártevőknek kedvez a klímaváltozás, a csapadékhiánya és az évek óta tartó aszály is.

Ez is érdekelhet

MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülődandár
Hangosabb lehet az égbolt a következő napokban Miskolc felett
Miskolc
A Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Repülődandár közösségi oldalán lakossági közleményt adott ki.
Agyhártyagyulladás egy miskolci óvodásnál
Miskolc
A miskolci Pitypang Sport Tagóvoda egyik kisgyermeke agyhártyagyulladással került kórházba.
Miskolci Rockmúzeum. Fotó: Bárdos István
Hetek kérdése, és megnyílik a Miskolci Rockmúzeum
MiskolcKultúraSzabadidő
Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Miskolci Rockmúzeum megvalósítása: már az előkészületek utolsó szakaszában jár a Miskolci Rocklegendák című rocktörténeti kiállítás.
Téli szünetre vonul ez a miskolci busz
Miskolc
Novembertől nem közlekedik a ZOO járat Miskolcon.