Ugrás a tartalomra

Akkor és most: A martinkertvárosi katolikus templom

Létrehozva
A képpáron Martinkertváros (régi nevén Martintelep) katolikus temploma látható.
Kép
Sáfrány Gy. József képeslapja

A plébánia honlapján fellelhető források szerint a miskolci MÁV-kolónián, illetve az akkori Hejőcsaba község határában fekvő Martintelepen lakó hívek bő száz évvel ezelőtt, 1922-ben kérelmezték helyi lelkészség felállítását és szükségkápolna építését. Kérésük oka az volt, hogy ekkor még a görömbölyi plébániához tartoztak, ennek megközelítése pedig számukra körülményes volt. A városrészt főként vasutasok lakták akkoriban.

Kép
Fotó: Mocsári László

További indok volt a lelkészség létesítésére, hogy a helyi kéttantermes állami népiskolában a hitoktatást ugyancsak a görömbölyi plébániáról kellett ellátni nem kis nehézséggel. Éppen ezért helyi lelkészséghez, a számukra könnyebben megközelíthető miskolc-alsóvárosi plébániához szerettek volna csatlakozni. Kérelmük 1929-ben teljesült, ekkor állították fel Martintelepen a helyi lelkészséget, a Jézus Szíve-plébániatemplomot pedig a hívek adományaiból 1933/34-ben építették.

Címkék

Ez is érdekelhet

Zöldfalat adtak át a Fényi gimnáziumban
MiskolcOktatásKörnyezet
A zöldfal a tavaly decemberben Kassán, a Via Carpatia EGTC által megrendezett, diákoknak szóló verseny, az EcoChallenge verseny „nyereménye” volt.
A világ egyik legrangosabb gasztronómiai versenyére Miskolcon készül a magyar válogatott
MiskolcVilágGasztroSzabadidő
A magyar nemzeti cukrász- és szakácsválogatott szeptember 21-én és 22-én Miskolcon tartja versenyszimulációs főzését a világ egyik legelismertebb gasztronómiai megmérettetésére.
Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a 26-os felújítása – képgaléria a helyszínről
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
fotó: Mocsári László
Kísérletek, tudományos kalandok – jön a Kutatók Éjszakája
MiskolcSzabadidőTudomány
Közel 150 izgalmas programmal, látványos kísérletekkel, tudományos bemutatókkal és jubileumi eseményekkel várja az érdeklődőket a Miskolci Egyetem a Kutatók Éjszakáján, szeptember 25-én.