Ugrás a tartalomra

Az Alkotmánybírósághoz fordul a Párbeszéd

Létrehozva
Más ellenzéki frakciók tagjainak támogatásával az Alkotmánybírósághoz fordul a Párbeszéd - ZÖLDEK, a "köz nélküli közmeghallgatásról" szóló kormányrendelet megsemmisítését kérve - közölte hétfői online sajtótájékoztatóján Tordai Bence, az ellenzéki párt társelnöke.
Kép
Fotó: MTI

Kijelentette: a kormánynak egyszerűen nem volt felhatalmazása az Ukrajna elleni orosz agresszióra hivatkozó különleges jogrend alapján egy ilyen, a háborúhoz, annak hatásai kivédéséhez semmilyen módon nem kapcsolódó ügyben kormányrendelettel felülírni a vonatkozó törvényeket, sőt az alaptörvényt.

Tordai Bence hozzátette: bevezetésekor rossz viccnek, jogi nonszensznek gondolták a "köz nélküli közmeghallgatás" intézményét, amellyel bármelyik önkormányzat kizárhatja az érdeklődőket az ilyen eseményekről, ám azóta kiderült, hogy a fideszes vezetésű önkormányzatok aktívan élni kívánnak ezzel az eszközzel.

Teljesen nyilvánvaló, hogy ez alapvető demokratikus jogokat sért - fogalmazott a politikus, aki szerint ez a megoldás szembemegy a jogállamiság, a demokratikus nyilvánosság és a nép általi hatalomgyakorlás elvével is, hiszen a közmeghallgatás a közvetlen demokrácia második legerősebb eszköze a népszavazás után. Ha kiveszik a közmeghallgatás eszközét a lakosság, a nép kezéből, azzal egyértelműen megsértik az alaptörvényt - értékelt Tordai Bence. (MTI)

Ez is érdekelhet

Praktikus tanácsok a hosszú életért az Egészségnapon
MiskolcEgészség
A vérnyomásról, a cukorbetegségről, a dohányzásról, az alvás minőségéről és a fogyásról is szó esett Dr. Sas Attila neurológus főorvos „Egészségesebb élet, hosszabb évek” című előadásán, péntek délután a II. Miskolci Egészségnapon.
Nyolckor a bárkán. Fotó: Gálos Mihály Samu
Ahol az özönvíz a barátságot is próbára teszi
MiskolcKultúraSzabadidő
A pingvinek élete nem csak játék és mese. Főleg, ha éppen egy özönvíz közeleg. Barátságról, hűségről, Istenkeresésről és nagy kérdésekről szól a Miskolci Nemzeti Színház egyik legcukibb előadása.
MVK
Újabb buszmegálló kerül vissza a helyére
Miskolc
Visszahelyezik a Lévay József utca megállóhelyet.
A 26-os felújítása madártávlatból
Több napig szünetel a melegvíz-szolgáltatás az Avason
Miskolc
Távhővezetéken végzett munkálatok miatt több napon keresztül szünetel a melegvíz-szolgáltatás Miskolcon, az Avas városrész III. ütemében – közölte a MIHŐ Kft.