Ugrás a tartalomra

Kitart a hőség, szerdáig továbbra is érvényes a vörös kód

Létrehozva
Továbbra is érvényben van a vörös kód Miskolcon, mivel az országos tisztifőorvos harmadfokú hőségriasztást rendelt el szombat nulla órától szerda éjfélig az ország egész területére az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján. Ebben az időszakban a szociális intézmények számára kötelező a hajléktalan vagy bajba jutott emberek befogadása.
Kép
Fotó: Horváth Csongor

Miskolcon továbbra is működnek az Otthon téren, a Centrum áruháznál, a Szent István téren, a Mátyás király utcai óvodánál, illetve az Árpád utcán már korábban felállított párakapuk, továbbá, meghosszabbított nyitvatartással, este 8-ig várja a hűsölni vágyókat a Selyemréti Strandfürdő és a miskolctapolcai strand, a MIVÍZ Kft. munkatársai pedig szombat óta ivóvizet osztanak, délelőtt 10 és délután 4 óra között a Centrum áruháznál, a Villanyrendőrnél és az Újgyőri főtéren - tudatta hétfőn a Városháza. 

Harmadfokú hőségriasztást akkor rendelnek el, ha a napi középhőmérséklet legalább három egymást követő napon eléri, vagy meghaladja a 27 Celsius-fokot. A nagy melegben fokozottan ügyelni kell a folyadékbevitelre, ezen kívül 11 és 15 óra között érdemes árnyékban tartózkodni.

A szakemberek szerint kánikulában futni, kerékpározni csak a reggeli vagy az esti órákban ajánlott. Az autóval közlekedőket is fokozott óvatosságra intik, rájuk is kedvezőtlen hatással lehet a nagy meleg. Akik a szabadságukat vízparton töltik, a déli órákban kerüljék a napozást, hűtsék le magukat, mielőtt a vízbe mennének, és semmiképpen ne ugorjanak a vízbe felhevült testtel! 

A nagy melegben egy napon parkoló autóban akár 70 Celsius-fok is lehet, ezért fokozottan figyelni kell arra is, hogy gyermekeket vagy kisállatokat ne hagyjon senki a kocsiban. A hőségben egyre több és egyre nagyobb tüzek keletkeznek a szabadban. A tűzoltók már több mint négyezer szabadtéri tüzet oltottak el idén, amelyeknél tíz ember megsérült, a leégett terület pedig 3100 futballpályának felel meg. A tűzgyújtási tilalom Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében továbbra is érvényben van, tilos tüzet gyújtani erdőterületeken, a fásításokban és ezek 200 méteres körzetén belül lévő külterületi ingatlanokon - írja közleményében a Polgármesteri Hivatal.

Ez is érdekelhet

Emlékfutással tisztelegnek Lehoczki László előtt Miskolcon
MiskolcSportÉletmódEgészségSzabadidő
Különleges eseményre várják a miskolciakat vasárnap: a SteelRunners Hungary Sportegyesület közös futást szervez, hogy méltó módon emlékezzen meg Lehoczki László munkásságáról és örökségéről.
Akkor és most Erzsébet tér
Akkor és most: az Erzsébet tér
Miskolc
A fekete-fehér, 1955-ben készült felvételen az Erzsébet tér látható az Avas felől nézve, csakúgy, mint a napokban készül párján.
Mikita Gábor Fotó: Osztie Tibor
Kölesi Lujzika primadonna lett
MiskolcKultúra
Már így is hatalmas tudása további tudásvággyal és példaértékű emberszeretettel párosul – ez Mikita Gábor. A színháztörténész Blaha Lujza életéről mesélt egy sorozat első részében.
történelmi érdekességek Miskolcról: Lilla, miskolci villamos, Palotaszálló
Újabb történelmi érdekességek Miskolcról: Lilláról, a villamosról és a Palotaszállóról
Miskolc
Folytatódik a sorozatunk: Reiman Zoltánnak, a Szemelvények Miskolc város történetéből blog szerkesztőjének az írását közöljük.