Ugrás a tartalomra

Lesből támadt a miskolci szatír

Létrehozva
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen szexuális erőszak bűntettének kísérlete miatt, aki Miskolcon az esti órákban elhagyatott útszakaszokon mögéjük lopózva, hátulról támadt egyedül sétáló nőkre szexuális cselekmény szándékával – közölte szerkesztőségünkkel a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség.
Kép
Fotó: nlc.hu

A vádirat szerint a vádlott 2020. október végén késő délután Miskolcon egy elhagyatott gyalogösvényen egyedül sétáló fülhallgatón keresztül zenét hallgató nőre figyelt fel, mögé érve az ülepére két oldalról ráfogott, amikor a sértett próbált megfordulni, a szoknyáját felemelte, harisnyáját szétszakította és letépte. Erre a sértett sikítani és kiabálni kezdett, amitől a vádlott megriadt és elfutott.

2021. szeptember második felében, a délutáni órákban szintén egy egyedül gyalogosan közlekedő nőt követett, hátulról egy hirtelen mozdulattal a szoknyáját felhúzta, a harisnyát leszakította, és a nő fenekét erőteljesen megmarkolva a járda melletti bokrok közé lökte. Azonban valami megzavarta, ezért futva elmenekült – írja a közlemény.

A Főügyészség egy 2022. májusban történt eseményről is beszámol. A hónap közepén a késő délutáni órákban, egy miskolci lépcsősoron gyalogló 17 éves nőt követett. A sértett fejhallgatót viselt, zenét hallgatott, de észrevette a vádlottat, telefonálást imitálva megállt, megfordult, mire a vádlott egy bokor mögé bújt. Amikor a sértett tovább indult, ismét követni kezdte, a nő sietni kezdett, de a vádlott utolérte, és felkarjánál megfogva, a bokrok közé a földre rántotta. Mellé térdelt, elkezdte lerángatni róla a rövidnadrágot, a nő viszont védekezett és hangosan sikított, kiabált, mire a vádlott felhagyott cselekményével és elfutott.

Az ügyészség a letartóztatásban lévő büntetlen előéletű vádlottal szemben fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott azzal, hogy nem bocsátható feltételes szabadságra, illetőleg indítványozta bármely olyan foglalkozástól való végleges hatályú eltiltását, melynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végezné – olvasható a közleményben. 
 

Ez is érdekelhet

Mikita Gábor Fotó: Osztie Tibor
Kölesi Lujzika primadonna lett
MiskolcKultúra
Már így is hatalmas tudása további tudásvággyal és példaértékű emberszeretettel párosul – ez Mikita Gábor. A színháztörténész Blaha Lujza életéről mesélt egy sorozat első részében.
történelmi érdekességek Miskolcról: Lilla, miskolci villamos, Palotaszálló
Újabb történelmi érdekességek Miskolcról: Lilláról, a villamosról és a Palotaszállóról
Miskolc
Folytatódik a sorozatunk: Reiman Zoltánnak, a Szemelvények Miskolc város történetéből blog szerkesztőjének az írását közöljük.
Háborúellenes Gyűlés
Miskolcra látogat Orbán Viktor szombaton
MiskolcBelföld
Országjárásra indult Orbán Viktor, melynek következő állomása Miskolc.
Zemlényi Attila
Elismeri a Pogány Indulót
MiskolcKultúra
Március 21-e a költészet világnapja. Zemlényi Attila költővel beszélgettünk a tehetségről, a vers hatásáról és arról, hogy ma már nem ismerhetőek fel a költők pusztán a hosszú kabátjukról.