Ugrás a tartalomra

Tóth Árpád versével figyelmeztet az égetés veszélyeire a HungAiry

Létrehozva
A Láng című verset a Miskolci Nemzeti Színház művésze, Osváth Tibor tolmácsolásában hallhatjuk.

A miskolci HungAIRy Ökomenedzser Iroda legújabb kisfilmje az égetés tiltására és káros hatásaira hívja fel a figyelmet. A kisfilm Tóth Árpád: LÁNG című versét dolgozza fel. Előadja: Osváth Tibor, a Miskolci Nemzeti Színház színésze.



A térképen pirossal jelzett országrészekben, így Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében is tűzgyújtási tilalom van érvényben! Fokozott tűzveszély idején tilos tüzet gyújtani az erdőterületeken, valamint a fásításokban és az ezek 200 méteres körzetén belül lévő külterületi ingatlanokon. Ide értendők a felsorolt területeken található tűzrakó helyek, a vasút és közút menti fásítások, de tilos a parlag- és gazégetés is. A tűzgyújtási tilalom idején alkalmazandó szabályokról részletesen itt olvashat. Aki a tűzvédelmi rendelkezéseket megszegi, bírsággal sújtható!

Ez is érdekelhet

Halálig tartó egészséges élet
MiskolcSportSzabadidő
Az évek óta sikeres Avasi Kvaterka programsorozat megálmodói most más területen is szeretnének közösséget szervezni. Szombaton várják Miskolcot az Avasi kilátónál egy igazán aktív programra.
Képregényekkel és játékokkal lepték meg a kórház kis betegeit
MiskolcEgészségSzabadidő
Több mint 350 ezer forint értékű könyvet, képregényt és játékot adtak át a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központjának pénteken. Az adományok a május végén megrendezett első MiskolCON Képregény- és Geekfesztivál jótékonysági gyűjtéséből származnak.
Képgaléria
MEN-csütörtök
Erős kezdés a Miskolci Egyetemi Napokon
MiskolcSzabadidő
Csütörtökön megnyitott az idei MEN, Mehringerrel és Bruno X Spacc-cal.
Képgaléria
Eskü tétel és kibocsátó ünnepség a Rendvédelmi Technikumban
Esküt tettek a Miskolci Rendvédelmi Technikum végzősei
Miskolc
Ünnepélyes eskütétellel egybekötött kibocsátó ünnepséget tartottak pénteken a Miskolci Rendvédelmi Technikumban. A végzős tanulók a képzés sikeres teljesítése után próbaidős rendőrőrmesterként kezdik meg szolgálatukat az ország különböző rendőri szerveinél.