Ugrás a tartalomra

Megédesíti a nyarunkat a dinnye

Létrehozva
Megkezdődött a szezon, és bár kezdtünk leszokni róla, de a nyár egyik kötelező "kelléke" továbbra is a dinnye. Jó hír, hogy bőségesnek ígérkezik az idei termés, és úgy tűnik, a minőséggel sincs gond - az árak miatt azonban kitört a dinnyeháború az áruházláncok és a termelők között.
Kép
Flóra szereti a dinnyét, a legfinomabbat keresték a Búza téri piacon. | Fotók: Juhász Ákos

Nagy volt a nyüzsgés szerda reggel a Búza téri piacon, a lecsónak való zöldségek mellett sokan keresték a legszebb gyümölcsöket, hogy megédesítsék a hétköznapokat. Bea a lányával, Flórával válogatott a kínálatból, amikor megszólítottuk őket. Nagy rutinnal kopogtatták a dinnyéket, érdeklődésünkre azt mondták, idén ez már a harmadik, negyedik alkalom, hogy dinnyét vásárolnak.

- Bevallom őszintén, eddig nem volt szerencsénk, nem igazán ettünk jót, de bízunk benne, hogy most megtaláltuk a legjobbat. Az árak még talán elfogadhatóak, de hát ez van! Szeretjük a dinnyét, nem akarunk lemondani róla, szóval kifizetjük érte ezt az összeget - mondták.

Nagy László jól ismert szereplője az árusoknak a Búza téren, sokan már célzottan hozzá igyekeznek, ha dinnyét akarnak vásárolni. Azt mondja, idén "első osztályú" a termés, "rég volt ilyen magas cukortartalma" a mézédes magyar dinnyéknek.

- Jól is fogy, a keresletre nem lehet panaszunk - teszi hozzá.

Kép
Nagy László szerint rég volt ilyen magas cukortartalma a mézédes magyar dinnyéknek

A termelők azt mondják, ha marad a kedvező időjárás, akár szeptember végéig is kitarthat a kínálat. Bőségesnek és jónak tartják az idei termést. A fogyasztókhoz elsőként Békésből, Tolnából és Baranyából érkezett dinnye, később Hevesből, július végétől pedig Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyéből.

Borsodban jelképes, alig tíz hektáron termesztenek dinnyét, ebből Hejőbába határában három hektáron gazdálkodik Nagy László, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Igazgatóságának elnökhelyettese. A Miskolc Televízónak elmondta, pénteken náluk is elkezdődött a betakarítás. Úgy vélekedett, hogy jónak ígérkezik a dinnyeszezon, sok magyar család nyarát édesítheti meg az ízletes hazai gyümölcs.

- Mi saját palántát nevelünk, már februárban oltjuk a dinnyéket, így sokkal jobb a minőség. Figyelünk arra, hogy ne egyszerre ültessünk, hanem két hónapon át, ezzel elkerüljük, hogy egyszerre legyen sok dinnyénk. Így a vásárlók folyamatosan kaphatnak jó minőségű, magyar dinnyét - mutatott rá.

A piaci árak tapasztalataink szerint 498-598 forint között alakulnak a mézédes magyar esetében. Megnéztük, a nagy üzletláncok mennyiért kínálnak dinnyét július végén. Az Aldiban 229 forintért kínálják kilóját, a Sparban 249 forintot kérnek a csíkos lédig görögdinnyéért, a Pennyben pedig már egészen 219 forintig "zuhant" az ár. Utóbbi üzletlánc már korábban, július 10-e környékén ilyen olcsón kínálta a dinnyét, ami nagy felháborodást váltott ki Nemzeti Agrárgazdasági Kamaránál, a Magyar Dinnyetermelők Egyesületnél, illetve a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanácsnál. „Mélységesen felháborítónak" tartották a nyomott árat, ami még a termelési költségeket sem fedezi véleményük szerint. Tartottak attól is, hogy ezzel kényszerhelyzetbe hozták a többi bolthálózatot is. A Penny azzal védekezett a 24.hu érdeklődésére, hogy az irányadó piaci áron megvásárolt terméket a szokásosnál alacsonyabb kiskereskedelmi árréssel adják tovább a vásárlóknak.

Kép

- Mindezt annak érdekében, hogy a szankciós infláció elleni küzdelemben a rosszabb anyagi helyzetben lévő magyar családok is hozzájuthassanak kedvező áron az egyik legkedveltebb szezonális magyar gyümölcshöz - írták.

A lap emlékeztetett: a kormány június 1-jétől rendelte el a multiláncoknak a kötelező akciózást, ezt gyümölcsökre és zöldségekre is alkalmazni kell. A termelők és az agrárkamara azonban kifogásolta, hogy alig indult meg a szüret, és máris akciós áron adják a dinnyét. Biztosak benne, hogy újabb és újabb akciók jönnek, ami problémát jelent.

Ez is érdekelhet

Itt a második lépcső: nyári menetrendjét is javítja az MVK
Miskolc
Június 21-étől több a villamos és több buszjárat is gyakrabban jár, de új viszonylat is indul 20B jelzéssel.
Az első orvosi eszköz kipipálva a város vezetőinek támogatásával
Miskolc
Egy őssejtfagyasztó szekrény, valamint egy lamináris box megvásárlására indított gyűjtést a Supersum Közhasznú Alapítvány – előbbit már meg tudják vásárolni, köszönhetően annak is, hogy Miskolc polgármestere és alpolgármesterei tiszteletdíjuk egy jelentős részét felajánlották a jó ügy érdekében.
Így nő ki a földből a Szent István téri társasház
Miskolc
A beruházó cég illetékese szerint a következő időszakban havonta egy szintet emelkedik majd az épülő komplexum.
Görömbölyi Kuruc Vigasság
Miskolcikum lett a miskolc-görömbölyi pincesor
MiskolcKultúraÉletmód
A keddi bizottsági ülésen egyhangú támogatással a Miskolc Települési Értéktárba az épített környezet, kulturális örökség szakterület kategóriában lett nevesítve és bejegyezve a görömbölyi pincesor.