Ugrás a tartalomra

Kilencven évesen is vidáman

Létrehozva
Mácsai Józsefet otthonában köszöntötték.
Kép
Fotók: Mocsári László

Friss tepertős pogácsa, üdítő, mosoly: így várta stábunkat Mácsai József családja. Az egykori bányász, aki július 29-én töltöti 90. születésnapját, mindössze egy munkahelyen, a Sajóvölgyi bányaüzemnél (és annak jogutódjainál) dolgozott. Jó kedvvel fogadta a köszöntőket, állítása szerint „nem szokott hervadni”.

- Amíg a lábamat le nem vágták, addig minden nap dalolásztam is – mondta. Az amputációra érszűkület miatt volt szükség, nagyjából egy éve. Lánya szerint, aki a műtét óta gondoskodik apjáról, a végtagvesztés a kovid következménye – otthon kellett ülnie az örökmozgó apjának, amit csúnyán megsínylett a lába. Azonban ez sem rontotta el az idős úr jókedvét.

- Hogy lesz-e műlábam, vagy nem, azt nem tudom, de valahogy biztos alakul majd.
Napjait rejtvényfejtéssel, és társasjátékokkal tölti: a lánya és a vője is figyel arra, hogy ne unatkozzon. Nemrég a táblagép használatát is megtanulta, pontosabban egy színező játék tetszett meg neki, azóta napi szinten kerül elő a tablet.

Kép

Mácsai Józsefet Ignácz Dávid, a város jegyzője köszöntötte az önkormányzat részéről, aki az életéről kérdezte a nyugdíjas bányászt.

- Itt születtem Miskolcon, az akkori Erzsébet-kórházban. Sajószentpéteren voltam ipari tanuló, itt ismerkedtem meg a feleségemmel is, mégpedig egy koszorúzáson. Az ünnepség délelőtt volt, délután pedig már moziba mentünk együtt. Egy évig udvaroltam neki, mielőtt feleségül vettem. Aztán Sajószentpéterre költöztünk – emlékszik vissza.

- A sajószentpéteri Kettes-aknán kezdtem dolgozni, majd Herbolyáról mentem nyugdíjba 40 év munkaviszony után. Frontmester voltam. Mindezt egy munkahelyen.
Két gyermeke él, egy fia Kazincbarcikán, és a lánya Miskolcon – utóbbinál lakik jelenleg. Nyugdíjas napjait az avasi lakásában töltötte, de a lába elvesztése után a lánya és a vője úgy döntöttek, magukhoz veszik. Mellettük öt unokája és ugyanennyi dédunokája teszi büszkévé Mácsai József.

Kép

Elmondása szerint, míg az Avason élt, gyakran járt társaságba, találkozott a barátaival. Ám az amputáció sem csüggesztette el, ez meglátszik az egészségi állapotán is: legutóbbi véreredményein egyetlen kereszt sem jelölt rossz eredményt. Egyedül arra panaszkodik, hogy egy kicsit nagyot hall. Családja nem hagyja unatkozni: gyakran társasjátékoznak. Mácsai József életszemléletét mutatja, hogy mindegy, miként alakul a kockadobás a Ki nevet a végén?-ben, ő biztos nevet. 

Ez is érdekelhet

Miskolci Rockmúzeum. Fotó: Bárdos István
Hetek kérdése, és megnyílik a Miskolci Rockmúzeum
MiskolcKultúraSzabadidő
Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Miskolci Rockmúzeum megvalósítása: már az előkészületek utolsó szakaszában jár a Miskolci Rocklegendák című rocktörténeti kiállítás.
Téli szünetre vonul ez a miskolci busz
Miskolc
Novembertől nem közlekedik a ZOO járat Miskolcon.
Képgaléria
Diákpolgármester: Szombaty Benedek (Diósgyőri Gimnázium)
Tisztújítás a miskolci diákönkormányzatnál: diákpolgármestert választottak
Miskolc
Diákok lepték el a Miskolci Városházát: fontos ügyben hoztak döntést hétfőn.
Képgaléria
Mindenszentek
Mindenszentek és halottak napja Miskolcon
Miskolc
Idén vasárnap és hétfőn van mindenszentek és halottak napja. Sokan látogattak ki a miskolci temetőkbe.