Ugrás a tartalomra

Megújul a József Attila Könyvtár

Létrehozva
A munkálatok miatt az intézmény július végétől következő év januárjának végéig nem fogadja az olvasókat, akik a központi épületben és a többi tagkönyvtárban továbbra is igénybe vehetik a szolgáltatásokat.

Kép
Fotók: Juhász Ákos

Felújítás miatt zárva tart jövő január végéig a József Attila Könyvtár a Szentpéteri kapuban – írja közleményében a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár. Amint írják, a munkálatok a Miskolc, József Attila Fiókkönyvtár energetikai korszerűsítése” elnevezésű projekt keretében valósulnak meg és a következő hónapokban elvégzik az épület homlokzati szigetelését, a nyílászárók cseréjét valamint egy akadálymentes mosdót is kialakítanak.

Kép

A könyvtár utoljára július 21-én, pénteken fogadta utoljára a látogatókat, július 24-étől 2024. január 31-éig zárva tart. A közlemény kitér arra is, hogy az olvasók a zárva tartás ideje alatt a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár központi épületében és a fiókkönyvtárakban a már megszokott módon vehetik igénybe a szolgáltatásokat és adhatják le a korábban kikölcsönzött könyveket.

Ez is érdekelhet

Miskolci Rockmúzeum. Fotó: Bárdos István
Hetek kérdése, és megnyílik a Miskolci Rockmúzeum
MiskolcKultúraSzabadidő
Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Miskolci Rockmúzeum megvalósítása: már az előkészületek utolsó szakaszában jár a Miskolci Rocklegendák című rocktörténeti kiállítás.
Téli szünetre vonul ez a miskolci busz
Miskolc
Novembertől nem közlekedik a ZOO járat Miskolcon.
Képgaléria
Diákpolgármester: Szombaty Benedek (Diósgyőri Gimnázium)
Tisztújítás a miskolci diákönkormányzatnál: diákpolgármestert választottak
Miskolc
Diákok lepték el a Miskolci Városházát: fontos ügyben hoztak döntést hétfőn.
Képgaléria
Mindenszentek
Mindenszentek és halottak napja Miskolcon
Miskolc
Idén vasárnap és hétfőn van mindenszentek és halottak napja. Sokan látogattak ki a miskolci temetőkbe.