Ugrás a tartalomra

Egy perc Miskolc

Létrehozva
A város legfontosabb híreivel egy percben.

Energetikai korszerűsítés

260 millió forintos európai uniós támogatásból felújítják a Polgármesteri Hivatal szociális osztályának épületét a Petőfi utcában illetve a József Attila Könyvtárat is. Az energetikai felújítás során mindkét épületben kicserélik a nyílászárókat, szigetelnek, és korszerűsítik a fűtési rendszert. 

Családi vitából tragédia

Összeveszett a feleségével, majd fejbe lőtte magát egy 70 éves férfi Miskolcon, a Petőfi Sándor utcában. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint egy családi veszekedéshez hívták ki a rendőrséget. Ám már csak az öngyilkosság tényét tudták megállapítani.

30 éves a Miskolci Aikido Egyesület

A 7 danos japán nagymester vezetésével, ezekben a napokban nyári tábort tart a Miskolci Aikido Egyesület. A 30 éves egyesület, 4 napos jubileumi eseményére rekordlétszámú résztvevő érkezett, a napi két tréninggel zajló program végén, pedig övvizsga vár a részvevőkre.
 

Ez is érdekelhet

Miskolci Rockmúzeum. Fotó: Bárdos István
Hetek kérdése, és megnyílik a Miskolci Rockmúzeum
MiskolcKultúraSzabadidő
Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Miskolci Rockmúzeum megvalósítása: már az előkészületek utolsó szakaszában jár a Miskolci Rocklegendák című rocktörténeti kiállítás.
Téli szünetre vonul ez a miskolci busz
Miskolc
Novembertől nem közlekedik a ZOO járat Miskolcon.
Képgaléria
Diákpolgármester: Szombaty Benedek (Diósgyőri Gimnázium)
Tisztújítás a miskolci diákönkormányzatnál: diákpolgármestert választottak
Miskolc
Diákok lepték el a Miskolci Városházát: fontos ügyben hoztak döntést hétfőn.
Képgaléria
Mindenszentek
Mindenszentek és halottak napja Miskolcon
Miskolc
Idén vasárnap és hétfőn van mindenszentek és halottak napja. Sokan látogattak ki a miskolci temetőkbe.