Ugrás a tartalomra

Akkor és most…: a Tiszai pályaudvar peronjai

Létrehozva
Manapság igencsak más kép fogadja azokat, akik a Tiszai pályaudvaron várakoznak vonatjukra, az első perontető a régi képeslap tanúbizonysága szerint még fából készült, és rövidebb is volt, mint a jelenlegiek. 
Kép

A Tiszai pályaudvar hátsó, a peronok felé néző homlokzata viszont így is jól kivehető. Maga a fogadóépület egyébként 1901-ben épült meg Pfaff Ferenc tervei alapján, eklektikus, angol romantikus stílusban (az építész nevét őrzi az állomás melletti, az Y-híd felé vezető szűk utca is). A műemlék épületet utoljára 2003-ban újították fel, megtartva az eredeti hangulatot. Azt megelőzően 1963-ban végeztek jelentős munkálatokat a pályaudvaron, ekkor épültek aluljárók (erre hivatkozva el is bontották a fogadóépület keleti szárnyát, és csak 1988-ban építették vissza azt). Ugyancsak 1963-ban készültek el a jelenleg is látható vasbeton perontetők, melyeket 2016 és 2019 között korszerűsítettek.

Kép

(Tajthy Ákos szövege, dr. Sáfrány Gy. József képeslapja, Horváth Csongor fotója)
 

Címkék

Ez is érdekelhet

Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.
Mathiász János emlékezete szakmai borkonferencia. Fotó: Rogosz Péter
Mathiász János emlékezete és a jövő borászata Miskolcon
MiskolcGazdaságOktatásKultúraÉletmódGasztroSzabadidőTudomány
Szakmai konferenciával és filmvetítéssel tisztelegtek a neves szőlőnemesítő, Mathiász János emléke előtt csütörtökön Miskolcon, az MTA MAB Székház épületében.
Enyedi Lili két aranyérmet nyert
MiskolcSport
Nyíregyházán rendezték az U20-as és az U18-as atléták fedettpályás országos bajnokságát.