Ugrás a tartalomra

MSZP: a kormány nyissa újra a bezárt vasúti mellékvonalakat!

Létrehozva
Az MSZP pénteken arra szólította fel Lázár János építési és közlekedési minisztert, hogy haladéktalanul tegyen lépéseket a bezárt vasúti mellékvonalak újranyitása ügyében.

Varga László, az MSZP elnökhelyettese online sajtótájékoztatóján érthetetlennek, értelmetlennek és a vidék szempontjából rendkívül káros döntésnek nevezte, hogy a kormány augusztus elsejétől tíz magyarországi mellékvonalon megszüntette a vasúti személyszállítást. Nem véletlen, hogy helyi civilek, szakmai szervezetek, képviselők és polgármesterek tiltakoznak a bezárások ellen, hiszen ezek komoly problémát okoznak az érintetteknek - emelte ki.
   
Az ellenzéki politikus emlékeztetett: ez a döntés a Fidesz minden korább ígéretével szembemegy, hiszen 2010-ben azzal kampányolt, hogy a "világválság miatt" bezárt vonalakat újranyitja.
   
Kijelentette: az MSZP álláspontja szerint egyetlen mellékvonal sem volna menthetetlen, pályakarbantartással, a vonalak kritikus pontjainak megújításával, illetve megfelelő, akár jó állapotú, használt járművek beszerzésével ezek működtethetők lennének, jelentős részük nagyon magas kihasználtsággal.
   
Közölte, ugyanakkor - az MSZP információi szerint - "ez még csak a kezdet", a minisztérium további vasútvonalak bezárását fontolgatja.
   
Hangsúlyozta: a vasút a legfenntarthatóbb, legkörnyezetbarátabb, legzöldebb, leghatékonyabb közlekedési forma, szerte Európában a reneszánszát éli a vasúti közlekedés, ezért nem bezárásokra, hanem átfogó vasútfejlesztésre volna szükség Magyarországon.
   
Varga László arra szólította fel Lázár János építési és közlekedési minisztert, hogy vegye figyelembe az érintett civilek, szakmai szervezetek, polgármesterek, képviselők petícióit, szakmai javaslatait, és haladéktalanul tegyen lépéseket a bezárt vasúti mellékvonalak újranyitása ügyében.

Ez is érdekelhet

Praktikus tanácsok a hosszú életért az Egészségnapon
MiskolcEgészség
A vérnyomásról, a cukorbetegségről, a dohányzásról, az alvás minőségéről és a fogyásról is szó esett Dr. Sas Attila neurológus főorvos „Egészségesebb élet, hosszabb évek” című előadásán, péntek délután a II. Miskolci Egészségnapon.
Nyolckor a bárkán. Fotó: Gálos Mihály Samu
Ahol az özönvíz a barátságot is próbára teszi
MiskolcKultúraSzabadidő
A pingvinek élete nem csak játék és mese. Főleg, ha éppen egy özönvíz közeleg. Barátságról, hűségről, Istenkeresésről és nagy kérdésekről szól a Miskolci Nemzeti Színház egyik legcukibb előadása.
MVK
Újabb buszmegálló kerül vissza a helyére
Miskolc
Visszahelyezik a Lévay József utca megállóhelyet.
A 26-os felújítása madártávlatból
Több napig szünetel a melegvíz-szolgáltatás az Avason
Miskolc
Távhővezetéken végzett munkálatok miatt több napon keresztül szünetel a melegvíz-szolgáltatás Miskolcon, az Avas városrész III. ütemében – közölte a MIHŐ Kft.