Ugrás a tartalomra

Kiment hozzá a NAV, rosszul lett

Létrehozva
Életmentő NAV-eljárás számolt be a vármegyei igazgatóság: kollégáik segítettek sürgős ellátáshoz egy zavart férfit.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) borsodi munkatársai felkerestek egy adózót, de a helyszínen, csengetésükre senki nem reagált. A kapu nyitva volt, feltételezték tehát, hogy a keresett személy otthon van, ezért telefonon is megpróbáltak vele kapcsolatba lépni. Sokadik kísérlet után vette csak fel a telefont, de már akkor zavarosan kommunikált.

Bár az eljárást sikerült befejezni, a jegyzőkönyv felvétele közben a férfi egyre rosszabbul lett. A NAV munkatársai azonnal mentőt hívtak, ami késlekedés nélkül kórházba szállította a beteget, ahol sürgősen ellátták az orvosok.

Nem ez volt az első eset, hogy a NAV dolgozóinak figyelmessége és lélekjelenléte előzött meg valamilyen bajt, vagy akár megmentette valakinek az életét - mutat rá csütörtöki közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága.

Ez is érdekelhet

DVTK - ZTE
Újabb hazai döntetlen a DVTK-tól
MiskolcSport
A DVTK hazai bajnokit játszott szombaton. A ZTE FC volt a DVTK vendége.
Képgaléria
Szenior Örömtánc a Földesben
Tavaszváró örömtánc fesztivál Miskolcon
MiskolcSzabadidő
Tavaszváró Szenior Örömtánc fesztivált rendeztek szombat délután a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziumában, ahol a közösségi mozgás és az aktív időskor került a középpontba.
Hatodik alkalommal tisztították meg a szennyvíztelepi utat
MiskolcKörnyezet
Önkéntes szemétszedést szerveztek szombat délelőtt a szennyvíztelepi úton a Fonoda utca és Szirma között. A résztvevők célja az volt, hogy megtisztítsák a gyakran illegális hulladékkal terhelt területet.
Nehéz helyzetben a Supersum, rendkívüli gyűjtést rendeznek májusban
Miskolc
Eddig ők segítettek, most ők kérnek segítséget: kisbuszra gyűjt a Supersum alapítvány, hiszen működésükhöz elengedhetetlen a jármű, az összegyűjtött adományokat máshogy nem tudják eljuttatni a rászorulóknak.