Ugrás a tartalomra

Jönnek a tatárok a 200 éves Miskolci Nemzeti Színházba

Létrehozva
Kiállítás, könyvbemutató, díszelőadás és ünnepi koncert várja augusztus 24-én a Miskolci Nemzeti Színház közönségét a teátrum fennállásának kétszázadik évfordulója alkalmából. 
Kép
Fotó: MNSZ

A mai Magyarország területének első magyar nyelven játszó kőszínháza kétszáz évvel ezelőtt Miskolcon nyitotta meg kapuit 1823. augusztus 24-én, és csakúgy, mint kétszáz évvel ezelőtt, most is délután 17 órakor tartják a Kisfaludy Károly művéből színre vitt, A tatárok Magyarországban díszbemutatóját, az este pedig egy nagyszabású ünnepséggel zárul Miskolc belvárosában, ahol finom falatok és pezsgő italok várják a látogatókat – adja hírül a bicentenáriumát ünneplő teátrum.

A Nagyszínházba érkezők délután először egy különleges kiállítást tekinthetnek meg a színház eddigi előadásplakátjaiból a Színháztörténeti és Színészmúzeum gyűjteményéből. Ezután Fedor Vilmos és Somorjai Lehel Színház a város tenyerén című könyvének bemutatójára kerül sor, melyet a Miskolci Nemzeti Színház bicentenáriumának alkalmából írt a szerzőpáros, bemutatva a színház történelmét. A könyv megjelenésének fő támogatója Hajdú László, a miskolci székhelyű Expert cégcsoport többségi tulajdonosa és vezetője.

Kép

„Mindenkit vár egy falat Miskolc, egy korty Bükk – ünnepeljenek velünk!”

Az ünneplés lezárásaként este 8 órakor a Szent István téren a színház egykori és jelenlegi tagjai adnak koncertet egy „születésnapi pezsgő party” keretében, melynek végén a város polgáraival együtt fújják el a kétszáz gyertyát a születésnapi tortán.

Ahogy 200 éve Dérynét és társulatát nagy szeretettel és szíveslátással fogadták a miskolci fogadósok, úgy mai utódaik is igyekeznek méltók lenni vendéglátós elődeikhez: a 200 éves évforduló alkalmából tartott születésnapi kavalkádon a Bükki kör tagjai szolgáltatják a finom harapnivalót (Il Baffo, A LEVES és Borsod Burger) és a „pezsegő” italokat (Gallay Kézműves Pince, Gonda Borászat, Sándor Zsolt Organikus Szőlőbirtok és Pincészet, Avasi Kvaterka, Kvaterka Shop).

A színház játékot is hirdetett a születésnap kapcsán, melynek részleteit az MNSZ honlapján olvashatják. A Szent István téri programok létrejöttét a Miskolci Színházbarátok Egyesülete és a Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft. támogatta. Az est szervezője Radnai Erika, a Miskolci Nemzeti Színház művészeti főtitkára.


Az ünnepséget támogató, a tortát biztosító cukrászdák:

Desszertem cukrászműhely és kávézó
Süt a Nap Vegán Bisztró
Teddy cukrászdája
Kisgergely cukrászda
The Sweets Bár
Falánk Fanny cukrászda
Éden cukrászda

Részletes program:

15:30 Kiállításmegnyitó
•    Kiállítás a kétszáz éves Miskolci Nemzeti Színház előadásplakátjaiból a Színháztörténeti és Színészmúzeum közreműködésével
16:00 Könyvbemutató
•    Fedor Vilmos–Somorjai Lehel: Színház a város tenyerén című könyvének bemutatója a Miskolci Nemzeti Színház bicentenáriumának alkalmából 
Helyszín: Miskolci Nemzeti Színház – Nagyszínház, emeleti társalgó
17:00 Kisfaludy Károly: A tatárok Magyarországban – díszelőadás
•    A 2023/24-es évadban fennállásának kétszázadik évfordulóját ünneplő Miskolci Nemzeti Színház a bicentenáriumi szezon nyitóelőadásaként az alapítók emléke előtt azzal tiszteleg, hogy ugyanazt a színdarabot mutatja be, amellyel elődei a teátrumot annak idején megnyitották. A tatárok Magyarországban egy ideális világról mesél; a hazafiság, az áldozatkészség és a nagylelkűség drámája. Ezen erények gyakorlásában a magyarok és a tatárok szinte versengenek egymással.
Helyszín: Miskolci Nemzeti Színház – Nagyszínház
20:00 Ünnepi koncert a miskolci társulat egykori és jelenlegi tagjaival
•    Az ünnepség keretében fújjunk el együtt kétszáz gyertyát a színház születésnapi tortáján!
•    A Bükki kör jóvoltából finom falatok és pezsgő italok várják a látogatókat. Helyszín: Szent István tér.

Ez is érdekelhet

Itt a második lépcső: nyári menetrendjét is javítja az MVK
Miskolc
Június 21-étől több a villamos és több buszjárat is gyakrabban jár, de új viszonylat is indul 20B jelzéssel.
Az első orvosi eszköz kipipálva a város vezetőinek támogatásával
Miskolc
Egy őssejtfagyasztó szekrény, valamint egy lamináris box megvásárlására indított gyűjtést a Supersum Közhasznú Alapítvány – előbbit már meg tudják vásárolni, köszönhetően annak is, hogy Miskolc polgármestere és alpolgármesterei tiszteletdíjuk egy jelentős részét felajánlották a jó ügy érdekében.
Így nő ki a földből a Szent István téri társasház
Miskolc
A beruházó cég illetékese szerint a következő időszakban havonta egy szintet emelkedik majd az épülő komplexum.
Görömbölyi Kuruc Vigasság
Miskolcikum lett a miskolc-görömbölyi pincesor
MiskolcKultúraÉletmód
A keddi bizottsági ülésen egyhangú támogatással a Miskolc Települési Értéktárba az épített környezet, kulturális örökség szakterület kategóriában lett nevesítve és bejegyezve a görömbölyi pincesor.