Ugrás a tartalomra

Úgy tűnik, sokan lettek, párttá alakult Jakab Péter mozgalma

Létrehozva
Augusztus 20-án jelentette be Jakab Péter, hogy párttá alakul a Nép Pártján Mozgalom.

A bejelentés persze nem meglepő, hiszen korábban már közölte a Jobbik korábbi elnöke, hogy akkor alakulnak párttá, ha sokan lesznek.

A bejelentés időpontjában sincs nagy meglepetés: pont egy évvel ezelőtt indította el mozgalmát Jakab Péter.

„Ennek a hazának nem kevesebbre lenne szüksége, mint egy új Szent Istvánra. Egy vezetőre, aki képes az egymással harcoló, egymással folyamatosan torzsalkodó törzsekből egy egységes nemzetet építeni, egy olyan államot építeni, ami megvéd, nem megfoszt” – mondta Jakab tavaly ilyenkor.

A bejelentésről készült videót itt lehet megtekinteni:

Ez is érdekelhet

Praktikus tanácsok a hosszú életért az Egészségnapon
MiskolcEgészség
A vérnyomásról, a cukorbetegségről, a dohányzásról, az alvás minőségéről és a fogyásról is szó esett Dr. Sas Attila neurológus főorvos „Egészségesebb élet, hosszabb évek” című előadásán, péntek délután a II. Miskolci Egészségnapon.
Nyolckor a bárkán. Fotó: Gálos Mihály Samu
Ahol az özönvíz a barátságot is próbára teszi
MiskolcKultúraSzabadidő
A pingvinek élete nem csak játék és mese. Főleg, ha éppen egy özönvíz közeleg. Barátságról, hűségről, Istenkeresésről és nagy kérdésekről szól a Miskolci Nemzeti Színház egyik legcukibb előadása.
MVK
Újabb buszmegálló kerül vissza a helyére
Miskolc
Visszahelyezik a Lévay József utca megállóhelyet.
A 26-os felújítása madártávlatból
Több napig szünetel a melegvíz-szolgáltatás az Avason
Miskolc
Távhővezetéken végzett munkálatok miatt több napon keresztül szünetel a melegvíz-szolgáltatás Miskolcon, az Avas városrész III. ütemében – közölte a MIHŐ Kft.