Ugrás a tartalomra

Önkénteseket toboroz a Civil Rádió Miskolc

Létrehozva
A Civil Rádió Miskolc (CIRMI) 2014-ben, online közösségi rádióként kezdte el pályafutását. Délután négy és este hat óra között hetente többször is jelentkeztek különféle műsortematikákkal.
Kép
Fotó: HOGline/Makranczi Zoltán

Most podcast formájában szeretnének visszatérni, amelyben egyrészt régi műsorokat gondolnak újra, másrészt új témákkal, műsorokkal is készülnek.

Július 30-án volt az első toborzó eseményük, amit nagy érdeklődés övezett és nagy sikerrel zárult. Már ezen az eseményen is hasznos tanácsokat kaptak a fiataloktól, hogyan kell megjelenni a közösségi felületen, sőt, instant TikTok műhelyt és próba TikTok-videót is indítottak.

A következőre augusztus 25-én kerül sor. Mivel ez egy olyan műfaj, ahol folyamatos vérfrissítésre van szükség, minden korosztályt szeretettel várnak, így akár a legfiatalabbak is bátran jelentkezhetnek, főleg, ha szakszerűen mozognak a TikTok és Instagram felületeken.

Kép
Fotó: HOGline/Makranczi Zoltán

A CIRMI a Dialóg Egyesülettel működik együtt, de ez nem újdonság, hiszen a rádió létrehozásában is ők bábáskodtak. Partnerük, a Pécsi Emberség Alapítvány az Erősödő Civilközösségek Programon belül írt ki egy alpályázatot, amit meg is nyertek. A nyári toborzást már ennek a pályázatnak keretében rendezték meg.

A CIRMI tagjai fontosnak tartják a civil szervezetek megjelenítését, aktualitások bemutatását. Nem titkolt céljuk a közösségépítés, hiszen ezek a kis közösségek alkotják a civil társadalom lelkét.

Az augusztus 25-ei toborzásra minden kedves érdeklődőt szeretettel várnak!
 

Ez is érdekelhet

Egy igazi különlegesség járja majd Miskolcot hétfőn
Miskolc
Hétfőtől régi Tátrán gyakorolnak a villamosvezetők Miskolcon.
MVK Zrt. a Mozgássérültek és Barátaik Miskolc Városi Egyesülete. Fotó: MVK Zrt.
Így is lehet közlekedni Miskolcon
Miskolc
A mozgáskorlátozott utasok mindennapi kihívásaival ismerkedhettek meg az MVK Zrt. munkatársai egy különleges érzékenyítő tréningen.
Megváltozik a forgalmi rend több miskolci útszakaszon – mutatjuk a részleteket
Miskolc
Jelzőlámpacsere, aszfaltozás, útlezárások – így alakul a közlekedés Miskolcon november 2-től.
Az eddigi legnehezebb meccs vár rájuk
MiskolcSport
Labdarúgás: Merkantil Bank Liga (NB II), 12. forduló.