Ugrás a tartalomra

Szarka Dénes: képes hazugságstopra a kormánymédia?

Létrehozva
Már öt alkalommal kötelezte helyreigazításra a kormánypárti helyi médiumokat a bíróság, miután azok hazugságot terjesztettek – erről beszélt Szarka Dénes, a Velünk a Város frakcióvezető-helyettese szerdai sajtótájékoztatóján. 
Kép
Fotó: Mocsári László

2017 óta már közel négyszáz sajtópert veszítettek a képviselő által Fidesz-barátnak nevezett médiumok, ezek több mint kétharmadát ráadásul csak a Jobbik-Konzervatívok ellen – hangzott el a párt miskolci elnökeként is funkcionáló politikustól.

Hozzátéve, a többi ellenzéki pártot is közel száz esetben próbálták „a Fidesz megrendelésére a háztáji médiumok” lejáratni. – Hat éven keresztül átlagosan hatnaponta álltak elő hazugságokkal – érzékeltette a Velünk a Város frakcióvezető-helyettese.

– Ez csak azok száma, melyekről bírósági ítélet született. Ezenfelül napi rendszerességgel lát napvilágot számos csúsztatás, félinformáció, félrevezető vagy elferdített hír – állapította meg Szarka Dénes, aki mint fogalmazott: „a Mészáros Lőrincen keresztül az Orbán Viktor tulajdonában álló Mediaworks-höz tartozó helyi médiumok rendszeresen hazudnak a városvezetésről”.

Mint arra Szarka Dénes kitért: 2021 augusztusa óta öt olyan alkalom is adódott, ahol olyan valótlan állításokat közöltek, melyek után bírósági helyreigazításra kötelezték a tartalomszolgáltatókat.

Ilyen volt az – taglalta a képviselő –, amikor a lakásrendelet kapcsán háromszáz százalékos lakbéremelésről írtak, majd 2022 januárjában „két felületen is hazudtak, amikor luxusjárművek vásárlásával vádolták az önkormányzatot”.

Kép

Majd felidézte azt is, amikor ezek az orgánumok 2022 áprilisában a választási eljárással és tájékoztatással kapcsolatban hiányosságokat róttak fel a polgármesteri hivatal felé, melyekről – szögezte le a politikus – beigazolódtak, hogy hamisak. 

Szarka Dénes szerint Miskolcot negatívan érinti az a fajta károkozás is, amikor az országos médiában helyi politikusok akarják lejáratni a városvezetést. – Olyan állításokat fogalmaznak meg, amik nemcsak a városvezetésnek, hanem a városnak is ártanak – húzta alá az önkormányzati képviselő, utalva arra, amikor a Mediaworks által tulajdonolt turisztikai portál szalagcímében nem ajánlotta Miskolcot a turistáknak látogatásra. 

Végezetül megjegyezte: a kormány támogatásával „közpénz-milliárdokból” tartják fenn ezeket a médiumokat, holott azok a pénzek az oktatásból, az egészségügyből, illetve az önkormányzatoktól is hiányoznak. 

Ez is érdekelhet

Egy igazi különlegesség járja majd Miskolcot hétfőn
Miskolc
Hétfőtől régi Tátrán gyakorolnak a villamosvezetők Miskolcon.
MVK Zrt. a Mozgássérültek és Barátaik Miskolc Városi Egyesülete. Fotó: MVK Zrt.
Így is lehet közlekedni Miskolcon
Miskolc
A mozgáskorlátozott utasok mindennapi kihívásaival ismerkedhettek meg az MVK Zrt. munkatársai egy különleges érzékenyítő tréningen.
Megváltozik a forgalmi rend több miskolci útszakaszon – mutatjuk a részleteket
Miskolc
Jelzőlámpacsere, aszfaltozás, útlezárások – így alakul a közlekedés Miskolcon november 2-től.
Az eddigi legnehezebb meccs vár rájuk
MiskolcSport
Labdarúgás: Merkantil Bank Liga (NB II), 12. forduló.