Ugrás a tartalomra

MSZP: a magyarok sokat dolgoznak és nagyon keveset keresnek

Létrehozva
Az MSZP szerint a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kereseti, foglalkoztatási és munkanélküliségi adatai arról tanúskodnak, hogy a magyarok sokat dolgoznak, nagyon keveset keresnek és nagyon rosszul élnek - erről Korózs Lajos, az ellenzéki párt alelnöke beszélt pénteki, online sajtótájékoztatóján.
Kép

Az MSZP-s politikus szerint a KSH elmúlt két napban nyilvánosságra hozott kereseti, foglalkoztatási és munkanélküliségi adatsora megadja a választ arra, hogy miért rosszkedvű a magyar társadalom. Nagyon rossz a gazdaság teljesítménye, "borzasztóan alacsonyak" a fizetések, magas az infláció, gyengül a szociális biztonság, bizonyos közszolgáltatások elérhetetlenek, az egészségügy és a közlekedés az maga a káosz - sorolta kritikáit.

Hozzátette: a medián kereset nettó 312 ezer forint, a reálkereset pedig folyamatosan csökken, ebben a hónapban 3,4 százalékkal, így a magyarok többségének "Európa egyik legrosszabb fizetéséből kell a legmagasabb áfát megfizetni".

Arra is felhívta a figyelmet, az iskolai tanév kezdetére a tanszerek 20,4 százalékkal, a tankönyvek közel 40 százalékkal, az iskolai étkezés pedig 33,6 százalékkal drágult.    

Korózs Lajos arra is kitért: a foglalkoztatási és a munkanélküliségi adatok regionálisan nagy eltérést mutatnak, nagy a munkanélküliség az Észak-Alföldön, Észak-Magyarországon és a Dél-Dunántúlon is.

Az MSZP szerint magas színvonalú oktatásra, közszolgáltatásokra és felnőttképzésre van szükség, valamint tisztességes fizetéseket kell biztosítani, amiből gond nélkül meg lehet élni, mert most "a magyarok nagyon sokat dolgoznak, nagyon keveset keresnek, nagyon rosszul élnek, és sajnos korán meg is halnak" - összegzett.

Ez is érdekelhet

Praktikus tanácsok a hosszú életért az Egészségnapon
MiskolcEgészség
A vérnyomásról, a cukorbetegségről, a dohányzásról, az alvás minőségéről és a fogyásról is szó esett Dr. Sas Attila neurológus főorvos „Egészségesebb élet, hosszabb évek” című előadásán, péntek délután a II. Miskolci Egészségnapon.
Nyolckor a bárkán. Fotó: Gálos Mihály Samu
Ahol az özönvíz a barátságot is próbára teszi
MiskolcKultúraSzabadidő
A pingvinek élete nem csak játék és mese. Főleg, ha éppen egy özönvíz közeleg. Barátságról, hűségről, Istenkeresésről és nagy kérdésekről szól a Miskolci Nemzeti Színház egyik legcukibb előadása.
MVK
Újabb buszmegálló kerül vissza a helyére
Miskolc
Visszahelyezik a Lévay József utca megállóhelyet.
A 26-os felújítása madártávlatból
Több napig szünetel a melegvíz-szolgáltatás az Avason
Miskolc
Távhővezetéken végzett munkálatok miatt több napon keresztül szünetel a melegvíz-szolgáltatás Miskolcon, az Avas városrész III. ütemében – közölte a MIHŐ Kft.