Ugrás a tartalomra

A biztonság a legfontosabb

Létrehozva
Debrecenben már közel tíz éve nem lehet elektromos mopedekkel felszállni a helyi közlekedési vállalat járataira. Ezt annak idején a Kúria is jóváhagyta. Miskolc - az utasok biztonsága érdekében - a debreceni példát követi.

Miskolcon legutóbb az év elején módosították az MVK Zrt. üzletszabályzatát, ami kitért az elektromos mopedek szállítására is. Azért volt erre szükség, mert több baleset is történt: megesett, hogy a felszálló utas nem tudta megfékezni a járművét, nekiment az átellenes ajtónak, felborult, elgázolt más utasokat. A balesetveszély maximális elkerülése érdekében kezdték el kitiltani a mopedeket a közlekedési vállalatok - a precedenst erre Debrecen teremtette azzal, hogy a 2014-es pereskedést követően elérték, hogy a Kúria is kimondja: a DKV Zrt. (az ottani MVK) nem sértett jogszabályt a mopedek kitiltásával.

A bíróság által kirendelt igazságügyi műszaki szakértő ugyanis megállapította, hogy az elektromos mopedeket nem lehet biztonságosan rögzíteni a buszokon, ezért veszélyeztetik a benne utazó ember és a többi utas testi épségét. A DKV-val pereskedő Egyenlő Bánásmód Hatóság is visszakozott a Kúria döntése után, és maguk is belátták, hogy elektromos mopeddel a tömegközlekedés használata megtagadható.

2016-tól van érvényben a DKV személyszállítási üzletszabályzata (https://www.dkv.hu/content/documents/106.pdf), erre nagyban rímel a miskolci közlekedési társaság 2023 januárjában módosított szabályzata (https://mvkzrt.hu/sites/default/files/dokumentumok/mvk_zrt_uzletszabalyz...). Mindkét városban érvényes, hogy "a fogyatékkal élő személy és a kerekesszék vagy mozgást segítő eszköz együttes súlya nem haladhatja meg a 250 kilogrammot".

Ennek értelmében a járműveken nem szállítható a három és négykerekű ELGO, Elektra, Berko és más hasonló jellegű, nagyméretű elektromos moped, mivel "ezen eszközök járműveken történő mozgása, álló helyzetben történő biztonságos rögzítési problémái miatt az utasokra nézve komoly balesetveszélyt jelent".

Fontos azonban megjegyezni, hogy kerekesszékkel és elektromos kerekesszékkel továbbra is lehet közlekedni, azokra nézve a rögzítés feltételei adottak a miskolci járatokon.

Ez is érdekelhet

tűzoltó Miskolc
Tűz volt egy családi házban Miskolcon - tűzoltók, mentő a helyszínen
MiskolcHavaria
Az Andor utcában volt szükség tűzoltói beavatkozásra péntek este.
A párharc folytatódik. Fotó: magánarchívum
DVTK Jegesmedvék - DEAC: a hetedik meccs dönt majd
MiskolcSport
Jégkorong Erste Liga, negyeddöntő, 6. mérkőzés: egyenlítettek a hajdúságiak.
Hajrá diákok! Hajrá diákolimpia!
MiskolcSport
Az ünnepélyes megnyitóval hivatalosan is kezdetét vette az V-VI. korcsoportos kosárlabda „B” diákolimpia országos döntője, Miskolcon.
Bárczay emléknap Fotó: Osztie Tibor
A Bárczayakra emlékeztek
MiskolcKultúraSzabadidő
Bárczay emléknapot tartottak péntek délután a Bárczay Kúriában.