Méltósággal viselt, hosszan tartó súlyos betegséget követően 2023. augusztus 29-én, 51 évesen elhunyt Nagy Bendegúz Lóránd építész, rehabilitációs és környezettervező szak-mérnök, a kerekesszékes világjáró, Miskolc város Nívódíjas polgára, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének alelnöke.
Egy sportbaleset következtében 19 évesen lett mozgássérült az erdélyi Erdőszentgyörgyön született kerekesszékes világjáró, aki sorstársainak és az épeknek egyaránt példaértékű életet élt, és megmutatta nincs olyan, hogy lehetetlen.
Hihetetlen intelligenciával rendelkezett, több nyelven kommunikált, magyarul és románul anyanyelvi, angolul tárgyalási szinten, ha muszáj, oroszul, németül, franciául, spanyolul is beszélt, de Svédországban svédül, Hollandiában hollandul szólalt meg, valamint ismer egy-két ázsiai, afrikai, dél amerikai nyelvjárást is. Szenvedélyesen szeretett utazni, különböző kultúrákat megismerni. Vetített képes élménybeszámolóival könyvtárakat és nagy színháztermeket is meg tudott tölteni. Személyében olyan embert veszítettünk, aki életével és munkásságával sokaknak adott erőt, hitet és kitartást. Akik ismerhették Őt a világ nyolcadik csodájaként tekintettek rá.
Az elmúlt két évtizedben – Ausztráliát kivéve – kerekesszékkel közlekedve bejárta a fél vilá-got, közel száz országban szerzett tapasztalatokat hol négylábú állatok hátán ülve, hol terepjárón közlekedve. Gyermekkora óta szeretett fotózni, képeiből kiállításokat szervezett, kalandjairól naplót vezetett.
Baráti szövetséget 2007-ben kötöttünk, amikor egy ifjúsági házbéli fotókiállítását megtekintve megérintett szenvedélyessége és különleges világlátása. Első, és egyben utolsó könyvét 2017-ben jelentette meg a Bíbor Kiadó, melyben a négy földrészen megélt élményeit és közel 800 fotóját adtuk közre. A kötet szerkesztőjeként az együtt töltött órák életem meghatározó élményeivé váltak, a vele folytatott beszélgetések formálták világlátásomat, hisz meggyőzően érvelt, hatással tudott lenni rám is és mindenkire.
1998-ban svéd ösztöndíjjal Borlangeben rehabilitációs szakmérnöki oklevelet szerzett. Skandináviában jött rá, hogy közös a világunk, nincs külön világa a fogyatékossággal élőknek és a társadalom többi tagjának. Hazatérése után a hasonlóan gondolkodó emberek társaságát kereste, és célul tűzte ki, hogy akadálymentesíteni kell az országot.
Folyamatosan képezte magát, ösztöndíjakat nyert el, külföldi szakmai utakon vett részt. Svédországban az akadálymentesítés svéd modelljét, Kaliforniában, a Berkeley Egyetemen az amerikai emberi jogi, esélyegyenlőségi és akadálymentességi modellt tanulmányozta és értékelte, több nemzetközi fórumon tartott e témában előadást. Utoljára – már nagy betegen –2022 decemberében szólalt fel az Európai Parlamentben, ahol szót emelt azért, hogy az épített környezet akadálymentességének hiánya miatt súlyosan és rendszerszinten sérül a fogyatékossággal élő emberek egyenlő esélyű hozzáféréshez való joga.
Jelentős médiaszereplést tudott maga mögött, számtalan interjú, riport és portréfilm készült vele. 1999 óta rendszeresen publikált online és papír alapú magazinokban, mint pl. a GO Utazási Magazin vagy a Pannon Presztízs Magazin.
Mindezek ellenére megmaradt szerény embernek, gondoskodó szeretettel vette körül közel egy évtizedig imádott élettársát, Gizellát, akivel halála előtti hetekben házasságot kívánt kötni. Sajnos a megszervezett szertartásra már nem kerülhetett sor. Mindaz a szellemi kincs, az ezernyi fotódokumentum, a naplójában leírtak arról a különleges világról, amiben élt, ránk maradt, hogy megőrizzük, és távollétében is gyarapítsuk vele Miskolc kulturális életét.
Nagy Bendegúz Lórándtól szeptember 7-én, csütörtökön 11 órától vesznek búcsút a Mindszenti Temető evangélikus ravatalozójában.