Ugrás a tartalomra

Hegedűs Andrea közös kiállást szorgalmaz az akkuprogram ellen

Létrehozva
A DK országgyűlési képviselője is részt vett a kedden tartott alsózsolcai akkufórumon, ahol megígérte, a parlament elé viszi a város ügyét.
Kép
Fotók: Mocsári László

- Nekünk, mint politikusoknak az elsődleges feladatunk, hogy a lakosság érdekében fellépjünk és tiltakozzunk. A fórum ebből a szempontból is példaértékű volt: a polgármester, a helyi képviselőtestület, az alsózsolcai lakosok, az ország számos pontjáról érkező parlamenti képviselők és civil szervezetek egyként állnak ki az Andrada környezetet szennyező beruházása ellen. Úgy hiszem, csak így lehet eredményes ez a törekvés.

Sokan elmondták, milyen jogi lépéseket lehet tenni, hol kínálkozik esély a kormányzati terv megakasztására.

- Ezekkel én is egyetértek, de a megfelelő hozzáállás nélkül nem lehetünk hatékonyak. A parlamentben szeptember 25-én lesz a következő plenáris ülés. Egy biztos fel fogunk szólalni annak érdekében, hogy Miskolc közelében ne jöhessen létre akkumulátorhulladékot feldolgozó veszélyes üzem – ígéri Hegedűs Andrea, aki szerint a Fidesz politikusai elsősorban üzletet látnak az akkumulátorgyártásban.

- A fórumon is elhangzott, hogy 50 akkumulátorgyárat készülnek az ország különböző pontjaira telepíteni. Azonban az emberi élet nem üzlet tárgya, és ezzel kapcsolatban fel kell nyitni a kormány szemét. Ezt az országot ők irányítják, és az emberek nélkül nem tudnak hatalmon maradni – most pedig a saját szavazóbázisukat készülnek megnyirbálni – emelte ki a képviselő, nyomatékosítva, hogy az országgyűlésen biztos téma lesz az alsózsolcai akkumulátor-feldolgozó üzem.

Kép

- Ígérhetem, hogy nem állok meg egyetlen felszólalásnál - bár hozzá kell tennem, a megyével kapcsolatos interpellációimat mindig este fél nyolckor vagy hajnal fél kettőkor engedik elmondani, amikor szinte üres a parlament. Ezeknek a kiállásoknak mégis van haszna: azzal, hogy elhangzik, lesznek olyan személyek a Fidesz gépezetén belül, akik a hozzászólásokat később megnézik, és mérlegelik az elhangzottakat. Erre példa a státusztörvény, amit átnyomtak ugyan a törvényhozáson, de a tüntetések és a hangos tiltakozás hatására több ponton lazítottak rajta.

Hegedűs Andrea kifejtette, nem elégedett azzal a munkával, amit a kormány végez.

- Miskolcnak elég volt: a Fidesz csapás-csapás hátán „programját” le kell állítani. Be kell fejezniük a város és a megye leamortizálását – mondta, majd hangsúlyozta, a DK árnyékkormányának kidolgozott stratégiája van arra, milyen buktatókat kell elkerülni, hogy az ország haladjon, épüljön, és javuljon az emberek közérzete.  
 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Gyereket a magasba!
Magasba emelték a gyerekeket Miskolcon
MiskolcSzabadidő
Gyerekzsivaj töltötte meg szombat délelőtt a Gárdonyi Géza Művelődési Ház előtti teret, ahol családok gyűltek össze a Gyereket a magasba! miskolci programján. A nap csúcspontján, pontosan 11 órakor egyszerre emelték magasba a gyerekeket, Miskolc ezzel több mint negyven településhez csatlakozott az országos kezdeményezésben.
Képgaléria
III. Nemzetközi Tűzoltó Gyakorlat
Lángok, sérültek és mentőcsapatok a DAM területén
MiskolcHavaria
Füst, lángok és földön fekvő sérültek fogadták szombaton a DAM területére érkező mentőcsapatokat. A látvány ezúttal egy nagyszabású nemzetközi gyakorlat része volt, amelyen magyar és szlovák önkéntesek valósághű káreseteken keresztül tették próbára tudásukat.
vízilabda
Fölényes pólódiadal
MiskolcSport
Vízilabda: férfi OB I/B, 3. forduló.
Képgaléria
IV. kapualj festés a Belvárosi Kör szervezésében
Ecsettel a miskolci belvárosért
MiskolcSzabadidő
Negyedik alkalommal fogtak össze önkéntesek a miskolci belváros szépítéséért. A Miskolci Belvárosi Kör Egyesület Kapualjfestés IV. akcióján szombaton ismét ecsetet ragadtak a résztvevők, hogy kapualjakat, kapukat és homlokzatokat tegyenek rendbe.