Ugrás a tartalomra

Kerek évfordulót ünnepel Tampere és Miskolc

Létrehozva
Tampere volt Miskolc első testvérvárosa, a finn és a magyar település 1963 óta működik együtt.

Kép
Fotók: Horv-th Csongor

Idén hatvan éve annak, hogy testvérvárosi kapcsolatot alakított ki Miskolc és Tampere – ebből az alkalomból járt a borsodi vármegyeszékhelyen a finn város delegációja. A két napos program csütörtökön egy belvárosi sétával kezdődött, melynek részeként egy díszelőadást is megtekintettek az idén kétszáz éves Miskolci Nemzeti Színházban. A program ezután este a Csodamalom Bábszínházban folytatódott az Anne-Mari Kivimäki együttes előadásával, ami Tampere ajándéka volt Miskolcnak a kerek évforduló alkalmából.

Az eseményen finn részről Matti Helimo, Tampere oktatásért sportért és kultúráért alpolgármestere valamint Pertti Anttinen, Finnország budapesti nagykövete köszöntötte a megjelenteket, akik méltatták a testvérvárosi kapcsolatokat. Veres Pál, Miskolc polgármestere kiemelte, bár két nap kevés megmutatni természeti, épített vagy kulturális értékekből, igyekeznek ebből egy olyan ízelítőt adni, ami jól reprezentálja az egész várost.

Kép

A program pénteken a Városházán folytatódott, ahol Varga Andrea, Badány Lajos és Szopkó Tibor alpolgármesterek mutatták be Miskolc fejlesztési elképzeléseit Tampere küldöttségének. A témával kapcsolatosan Varga Andrea lapunknak arról beszélt, testvérvárosi kapcsolatoknak óriási jelentősége van Miskolc működésében.

- Tampere számunkra egy példaértékű város, hiszen rendkívül sok olyan szociális innovációval rendelkeznek, amelyeknek átvétele a mi problémáinkra is megoldást jelenthetnek. Tampere szintén a száz klíma semleges város között van, a projekt megvalósításában élen járnak, így nagyon sok tapasztalatot és tudást szerezhetünk tőlük – mondta Varga Andrea hozzátéve, a kulturától a sportig számos téma felmerült az egyeztetésen.

Kép

Matti Helimo alpolgármester hozzátette, Miskolc Tampere legrégebbi testvérvárosa (ez egyébként fordítva is igaz – a szerző), ezért mindkét fél számára fontos volt, hogy méltóképp megünnepeljék az évfordulót. „Örömmel láttuk vendégül tavasszal városunkban Miskolc delegációját élén Veres Pál polgármesterrel, akiknek volt módunk bemutatni a várost. Nagyon hálásak voltunk a Miskolc Szimfonikus Zenekar zenészeinek koncertjéért is, ezt próbáltuk meghálálni a csütörtöki koncerttel testvérvárosunk közösségének” – mondta.

Pertti Anttinen, Finnország budapesti nagykövete arról beszélt, hogy a finn és a magyar népet leginkább a nyelvrokonság fűzi össze, amelyet közel kétszáz éve már, hogy felfedeztek. „Azt szoktam mondani, hogy az országaink közötti kapcsolatoknak három fontos pillére van. Az egyik a baráti, diplomáciai működés, a másik az evangélikus testvérgyülekezetek közötti együttműködés, a harmadik pedig a testvérvárosi kapcsolatok. Több mint félszáz ilyen megállapodás született finn és magyar városok között, az elsőt még 1956-ban kötötték Pécs és Lahti között, a közvetkező pedig Tampere és Miskolc volt 1963-ban” – hangsúlyozta.

Kép

A program utolsó elemeként pénteken Miskolctapolcát mutatták be a tamperei delegációnak.

Ez is érdekelhet

Energiacsúcs Miskolcon – jönnek a hidrogénbuszok
MiskolcBelföldGazdaságBorsod-Abaúj-Zemplén
Összességében csaknem 10 milliárd forint értékű fejlesztési csomagot jelentett be Lantos Csaba energiaügyi miniszter pénteki miskolci látogatása során. Megújuló távhőhálózat, hidrogénüzemű autóbuszok, energetikai korszerűsítés a kórházban – Miskolc új szintre lép a fenntartható, zöld energiahasználatban.
Négymilliós díjat nyert az Avasi csapata
Miskolc
A Richter Anna-díj pedagógus kategória első helyét nyerte el az Avasi Gimnázium csapata „A tudomány a varázslat mögött” című programmal. A budapesti díjátadón a győzelem mellett a vele járó négymillió forintos támogatást is átvehették.
Útlezárások és forgalmi változások Orbán Viktor miskolci látogatása idején
Miskolc
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke miskolci látogatása idején – március 21-én 6.00 és 2026. március 22-én 6.00 óra között – lezárások lesznek és megváltozik a forgalmi rend a miskolci belvárosban.
Biztonság és stabilitás az áramszolgáltatásban is
MiskolcBelföldGazdaságBorsod-Abaúj-Zemplén
Biztosítja a lakosság és az ipari parkok megbízható és folyamatos villamosenergia-ellátását, valamint lehetővé teszi újabb beruházások letelepedését az a nemrégiben elkészült és üzembehelyezett Bogáncs utcai alállomás, amit hivatalosan pénteken avatott fel az MVM Émász Áramhálózati Kft.