Gurmai Zita az MSZP Facebook-oldalán hétfőn közvetített online sajtótájékoztatón felidézte, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter júniusban jelentette be, hogy egy 520 milliárd forintos beruházás keretében az akkumulátorokhoz szükséges katódot gyártó üzem építését tervezik Ácson.
Az ellenzéki politikus szerint a helyiek szeretnének minél többet megtudni a beruházásról, de a helyi önkormányzat hónapok óta nem hajlandó érdemi válaszokkal szolgálni, leghamarabb októberben várható közmeghallgatás.
Hozzátette: mivel a magyar állam támogatásával megvalósuló beruházásról van szó, elvárható, hogy a lakosság tájékoztatásában a kormány is részt vegyen.
Gurmai Zita a legfontosabbnak az üzem működésével kapcsolatos biztonsági adatlapok nyilvánosságra hozását nevezte, mivel szerinte a helyieket különösen érdekli a magán, a kobalt, a nikkel felhasználásával készült vegyületek környezetre gyakorolt hatása.
Nagy érdeklődésre tart számot a beruházás vízigénye is - mondta, hozzátéve, azt kizárólag szürkevíz felhasználásával nem lehet kielégíteni. Szerinte nem világos a kiváló minőségű termőföldre tervezett napelempark szerepe sem.
A szocialista képviselő jelezte, írásbeli választ igénylő kérdést nyújtott be Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszternek, egyebek mellett azt tudakolva tőle, hogyan kívánja segíteni Ács város lakóinak tájékoztatását a katódgyár környezeti hatásairól.
Gurmai Zita értékelése szerint az Orbán-kormány elhibázott gazdaságpolitikája miatt Magyarország nehéz helyzetbe került, ezért válogatás nélkül engednek be az országba minden olyan veszélyes üzemet, amely lehet, hogy rövid távon gazdasági haszonnal kecsegteti a döntéshozókat, de az esetleges hátrányokat és kockázatokat a gyár dolgozóinak és a helyben lakóknak kell elszenvedniük.
Az MSZP kormányzati tájékoztatást vár el az ácsi katódgyár ügyében
Létrehozva
Kormányzati tájékoztatást vár el az MSZP frakcióvezető-helyettese a Komárom-Esztergom vármegyei Ácsra tervezett katódgyárról.
Ez is érdekelhet
Az eddigi legnehezebb meccs vár rájuk
Labdarúgás: Merkantil Bank Liga (NB II), 12. forduló.
Rákóczi évfordulók határon innen és túl
Idén kettős évfordulóra emlékezünk: II. Rákóczi Ferenc születésének 350., hamvai hazahozatalának és kassai újratemetésének 120. évfordulójára. A Rákóczi Szövetség középiskolásoknak meghirdetett pályázatának köszönhetően városunkból is sok diák jutott el Kassára a megemlékezésre.
Hétfőtől a belső sávokban folytatódik a burkolatjavítás a 3-as főúton
Szombaton befejeződtek az aszfaltozási munkálatok Miskolcon, a 3-as főút külső forgalmi sávjaiban, a régi gyógyszertár épülete és az Ifjúság útja közötti szakaszon. November 2-án, hétfőn a belső sávok felújításával folytatódik a munkavégzés, amely újabb forgalomkorlátozásokkal jár.