Ugrás a tartalomra

Megkezdték a kiszáradt fák kivágását a Népkertben

Létrehozva
Tavasszal nem csak a tuják tömeges kipusztulását okozta a klímaváltozás és a szúfertőzés, hanem a nagyobb örökzöldek, mint a fenyőfélék sorsa is beteljesedett, tucatjával haltak ki az év folyamán Miskolc szívében, a Népkertben is, ahol más invazív fajok viszont, mint a bálványfa, nem kívánt terjedésnek indultak.
Kép
Fotók: Juhász Ákos

A Miskolc Városgazda Nonprofit Kft.-nek mindkét problémát kezelnie kell még az ősz folyamán, mielőtt a kiszáradt fák veszélyessé válnának a parkban sétáló családokra, játszó gyermekekre vagy a futókörön sportolókra. Kedden megkezdődtek a munkálatok, ottjártunkkor éppen felzúgtak a láncfűrészek és dőlni kezdtek az elszáradt fenyők. 

A kitermelést irányító Czifrusz Natália főkertész elmondta, a tavalyi év rendkívül aszályos volt, aminek következtében nagyon sok növényegészségügyi problémával szembesültek ebben az évben. Nem csak a Népkertben, hanem a város egész területén, olyan mennyiségben, amely már meghaladja a közszolgáltató fasorgondozásra szolgáló keretét. A hiányzó forrást a Zöld Város projektben megtakarított pénzből azonban biztosítani tudják, így kezelhetővé válnak ezek a növényegészségügyi problémák. Ez a gyakorlatban ahol lehetséges, a száraz ágak levágását jelenti, ahol a károsodás már nem visszafordítható, ott a fa kivágását. 

Kép

„Rengeteg olyan probléma van, amelyet a normál fasorgondozás keretében már nem tudunk kezelni. Ebből csak az egyik az, hogy kiszáradtak a fenyőfélék a szú kártétel következtében, gyakorlatilag néhány hónap alatt. Ezen kívül igen nagy területen tapasztalható fagyöngyfertőzés is, amely egy élősködő, néhány év alatt elszívja a megtámadott fától a tápanyagokat és a vizet, amely így kipusztul. Harmadik veszély az invazív fajok gyors terjedése, köztük leginkább a bálványfáé, amely egyre több helyen látható a városban. Ezek a fák rendkívül gyorsan terjednek és elveszik az életteret a kultúrnövényektől” – tájékoztatott a főkertész arról, miért váltak szükségessé a fakivágások a városban. Rámutatott, ha a különböző fertőzéseket, mint a szú vagy a fagyöngy, nem kezelik időben, akkor egyre több fát támadnak meg és pusztítanak el. A most elkezdett nagyobb volumenű munkálatok során a Városgazda munkatársaival együtt folyamatosan mérik fel azokat a területeket, ahol lehetőség és szükség van a beavatkozásra. 

Kép

Czifrusz Natália nyomatékosította, a fakivágás jelenleg mintegy hatvan fát érint, amely szám növekedhet, hiszen folyamatosan monitorozzák az állományt és találnak újabb és újabb kihalófélben lévő egyedeket, de mindegyik kivágása szakmailag indokolt és természetesen a pótlásuk is megtörténik. Már a keddi fűrészelés alatt bejárta egy munkatárs a Népkertet és megkezdte az új facsemeték ültetési helyének kijelölését, pontos GPS koordinátákkal. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a bálványfák irtása a lakosság kötelezettsége is, egy rendkívül agresszíven terjedő növényről van szó, amely kifejlődve nagyon nehezen pusztítható el, mivel gyökérről és magról is szaporodik. Ezt mindenképpen vissza kell szorítani.

Kép

„A területen kivágásra kerülő fákat feldolgozzuk és bekerülnek az önkormányzat szociális tűzifa programjába, kiosztásra kerülnek majd a rászorulóknak. A pótlásukra is odafigyel a Városgazda, a Zöld Város program keretén belül lehetőségünk van a kivágott fák helyett különböző – elsősorban a klímaváltozásra kevésbé érzékeny lombhullató – fajták ültetésére” – adta tudtunkra Kertész Béla, a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. műszaki vezetője. 
Érdekességként említette meg, hogy a Zöld Város programban a régiek helyett ültetett fák pontos GPS koordinátáit is meg kell jelölni, mert a programban öt évig ellenőrizhető a kiültetés és gondozás ténye. Megtudtuk azt is, hogy a kivágott fák tőkéje és gyökércsonkja sem marad a földben, azokat is kivésik, nehogy a kiálló részek balesetet okozzanak.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Holokauszt Mártír megemlékezés az Avasi Zsidó Temetőben
Az áldozatokra emlékeztek az Avasi Zsidó Temetőben
MiskolcKultúraEgyház
Holokauszt-megemlékezést tartottak az Avasi Zsidó Temetőben, ahol a miskolci és környékbeli zsidó közösségek deportált áldozatai előtt tisztelegtek. Miskolcról és térségéből 1944 júniusában több mint 15 400 zsidó honfitársat hurcoltak Auschwitzba, közülük mintegy 14 ezren nem tértek haza.
Újabb történelmi érdekességek Miskolcról
Miskolc
Folytatódik sorozatunk: Reiman Zoltánnak, a Szemelvények Miskolc város történetéből blog szerkesztőjének az írását közöljük, helytörtéteni érdekességekkel.
Szentháromság a Vasgyárban
Miskolc
Hogy mi miatt és mikor épültek templomok a Vasgyárban, az kiderül Nagy Attila helytörténész, a Mit Miskolc Adhatott Blog szerkesztőjének az írásából.
A jogász válaszol – devizahiteles ügyek új szabályai
Miskolc
Az Országgyűlés 2026. június 8-án elfogadta azt a jogszabályt, ami jelentős fordulatot hoz mind a devizahiteles ügyekhez kapcsolódó perekben, mind a végrehajtási eljárásokban. A jogszabály célja, hogy átmeneti védelmet biztosítson az érintett adósok számára, és egységesen kezelje a korábban tömegesen keletkezett ügyeket.