Ugrás a tartalomra

Egy perc Miskolc

Létrehozva

Közgyűlés

Közlekedés, közétkeztetés és környezetvédelem – a polgármesteri expozé után ezek voltak a mai közgyűlés legfontosabb témái. A képviselőtestület összesen 14 napirendi pontot tárgyalt.

Adomány a GYEK-nek

Gyerekeknél gyakori urológiai fejlődési rendellenesség kezeléséhez kapott eszközt a Vármegyei Központi Kórház gyermekosztálya. A támogató élelmiszer üzletlánc több, mint 2 millió forintot adományozott a gyógyítás segítéséhez. A vállalat 18 millió forintot gyűjtött össze és azon települések kórházai között osztják szét az összeget, ahol az üzleteik találhatóak.

Újra Euroliga

Újra Európa legjobb 16 csapata között a DVTK Hun Therm. A női kosárlabda Euroliga selejtező visszavágóját rendezték meg szerdán este a DVTK Arénában, ahol a piros – fehérek 15 pontos előnyből kezdhették meg a mérkőzést. és bár a végén 1 ponttal győzni tudott a London Lions, de a továbbjutás nem forgott veszélyben, ebben a szezonban is az Euroliga főtáblájára jutott a DVTK.
 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Holokauszt Mártír megemlékezés az Avasi Zsidó Temetőben
Az áldozatokra emlékeztek az Avasi Zsidó Temetőben
MiskolcKultúraEgyház
Holokauszt-megemlékezést tartottak az Avasi Zsidó Temetőben, ahol a miskolci és környékbeli zsidó közösségek deportált áldozatai előtt tisztelegtek. Miskolcról és térségéből 1944 júniusában több mint 15 400 zsidó honfitársat hurcoltak Auschwitzba, közülük mintegy 14 ezren nem tértek haza.
Újabb történelmi érdekességek Miskolcról
Miskolc
Folytatódik sorozatunk: Reiman Zoltánnak, a Szemelvények Miskolc város történetéből blog szerkesztőjének az írását közöljük, helytörtéteni érdekességekkel.
Szentháromság a Vasgyárban
Miskolc
Hogy mi miatt és mikor épültek templomok a Vasgyárban, az kiderül Nagy Attila helytörténész, a Mit Miskolc Adhatott Blog szerkesztőjének az írásából.
A jogász válaszol – devizahiteles ügyek új szabályai
Miskolc
Az Országgyűlés 2026. június 8-án elfogadta azt a jogszabályt, ami jelentős fordulatot hoz mind a devizahiteles ügyekhez kapcsolódó perekben, mind a végrehajtási eljárásokban. A jogszabály célja, hogy átmeneti védelmet biztosítson az érintett adósok számára, és egységesen kezelje a korábban tömegesen keletkezett ügyeket.