Ugrás a tartalomra

Orbán Viktor: "fél havi nyugdíjjal többet visz majd novemberben a postás"

Létrehozva
Közel félhavi nyugdíjukat fogják pluszban megkapni az idősek novemberben, amiért a kormány nem jól számolta ki eredetileg, mekkora lehet az idei infláció - jelentette be a kormányfő.

Idén az infláció magasabb volt a vártnál, ezért nyugdíjkiegészítést fizet az állam novemberben – jelentette be Orbán Viktor a Facebookon. A miniszterelnök pontos számot nem mondott, csak annyit, hogy

novemberben átlagosan közel félhavi nyugdíjjal több érkezik majd.

A törvény szerint a nyugdíjakat minden évben annyival növelik meg, amekkora inflációval terveznek az adott évi költségvetésben – 2023-ban ez 15 százalékot jelentett. Ha kiderül idő közben, hogy a kormány elszámolta magát és alulbecsülte az inflációt, akkor novemberben az első nyolc hónap számai alapján újraszámolják ezt, hogy annyival nőjenek a nyugdíjak, mint amekkora a drágulás valójában volt. Ez tehát egyben azt is jelenti, hogy a kormány elismerte, magasabb lesz az éves infláció, mint 15 százalék.

 

Ez is érdekelhet

Praktikus tanácsok a hosszú életért az Egészségnapon
MiskolcEgészség
A vérnyomásról, a cukorbetegségről, a dohányzásról, az alvás minőségéről és a fogyásról is szó esett Dr. Sas Attila neurológus főorvos „Egészségesebb élet, hosszabb évek” című előadásán, péntek délután a II. Miskolci Egészségnapon.
Nyolckor a bárkán. Fotó: Gálos Mihály Samu
Ahol az özönvíz a barátságot is próbára teszi
MiskolcKultúraSzabadidő
A pingvinek élete nem csak játék és mese. Főleg, ha éppen egy özönvíz közeleg. Barátságról, hűségről, Istenkeresésről és nagy kérdésekről szól a Miskolci Nemzeti Színház egyik legcukibb előadása.
MVK
Újabb buszmegálló kerül vissza a helyére
Miskolc
Visszahelyezik a Lévay József utca megállóhelyet.
A 26-os felújítása madártávlatból
Több napig szünetel a melegvíz-szolgáltatás az Avason
Miskolc
Távhővezetéken végzett munkálatok miatt több napon keresztül szünetel a melegvíz-szolgáltatás Miskolcon, az Avas városrész III. ütemében – közölte a MIHŐ Kft.