Ugrás a tartalomra

Velünk a Város - frakcióközlemény az MVK menetrend módosításáról

Létrehozva
A mai közgyűlésen a Velünk a Város frakció egységesen megszavazta Miskolc közösségi közlekedés vonalhálózat és menetrend módosításáról szóló javaslatot.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

Nem túlzás azt állítani, hogy hatalmas szakmai munka áll a beterjesztés mögött. -véli a frakció. Miskolc városvezetése és az általuk ebből a célból delegált, magas szakmai kompetenciával és kiemelkedő nívóval dolgozó csapat rengeteg időt és energiát fektetett abba, hogy tanulmányozza, feltérképezze a lakossági szükségleteket, majd ezeket a lehető legtöbb fórumon egyeztesse, megvitassa, és minden javaslatot, kérést figyelembe véve megalkossa az immáron elfogadott, október 14. napjától bevezetésre kerülő új menetrendet - írja közleményében a velünk a Város.

A Közlekedésszervező Osztály megalakítása is azt az elhivatott célt szolgálja, hogy minél kompetensebben, minél transzparensebben és minél hatékonyabban tudjuk ezt a változást előmozdítani.

Határozottan állítjuk, hogy teljes egészében szakmai egyeztetések történtek az előremutató, korszerű fejlesztések érdekében. Ez a konstrukció a jelenlegi – pénzügyi forrásoktól erősen korlátozott – helyzetben, megfeszített peremfeltételek mellett a legjobb döntés, amelyet meghozhattunk. Hangsúlyos, hogy a lehetőségeinkhez képest a legjobb döntés, hiszen a 2021-ben elszabadult, ma már a világ egyik legmagasabb inflációját és az ezzel együtt elszabadult energiaárakat nem hagyhatjuk figyelmen kívül - írják, hozzátéve:

A Fidesz-KDNP frakció ellenállását szakmailag nem tudjuk értelmezni, hiszen ilyen téren ők sem tudtak belekötni a javaslatba.

Tudjuk, hogy nekik előírás az, hogy semmit nem szavazhatnak meg, amit a regnáló városvezetés terjeszt elő, még akkor sem, ha az érezhetően a városért, a városlakókért történik.

De ez most nem a politikai haszonszerzés ideje, hanem a cselekvésé. Elmondásuk szerint négy éve várnak arra, hogy módosuljon a menetrend, majd a következő mondatukkal elkapkodott intézkedéssel vádolnak minket. Úgy, hogy a felvezetésben külön hangsúlyt kapott az, hogy az általuk tett javaslatok is beépítésre kerültek az új koncepcióba.  Mindezt a gáncsoskodást annak a kormánynak a miskolci bábfrakciója végzi, amely az állami vasútközlekedést immáron olyan mértékben lezüllesztette, hogy időben érkező vonattal, tiszta szerelvényekkel már szinte nem is találkozhatunk, és azokat is csak azokon a vasútvonalakon kereshetjük, amelyeket még nem zártak be. Sajnáljuk, hogy a szakmai észérvek az ellenzéki padsorban ülőket hidegen hagyják, hogy velük kooperálni, konszenzusos, értékteremtő politikát folytatni lehetetlen küldetés - fogalmaz a közlemény.

Kép
Fotó: Juhász Ákos

Persze számolni kell a beszokási időszakkal, hiszen a lakosságnak meg kell tanulni az új menetrendet alkalmazni a saját életében. De biztosak vagyunk abban, hogy mindenkit pozitív irányba fog elmozdítani a változtatás és a könnyített, gyorsabb célba jutás elnyeri majd a lakosság elégedettségét és bizalmát.
 
Tisztelt miskolciak, kérjük Önöket, bízzanak bennünk, mi is bízunk azoknak a szakembereknek a releváns szakmai tudásában, akik ezt a menetrendet, az utasigényeket évekig monitoringozva és figyelembe véve financiális korlátainkat, összeállították nekünk. Ez az új menetrend egy felelős döntés, mely a miskolciakért, a miskolciaknak készült - zárja a menetrenddel kapcsolatos állásfoglalását a várost vezető frakció.

Ez is érdekelhet

Oda kell állni a kiszolgáltatottak oldalára
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Miskolcon folytatta országjárását a Demokratikus Koalíció elnöke csütörtökön. Dobrev Klára a Tudomány és Technika Házában arról beszélt, hogy nem királyt akarnak váltani, hanem a királyságot döntenék meg.
Megváltozik a forgalmi rend a Hunyadi János utcában. Fotó: Google Maps
Figyelem! Útlezárások és forgalmi változások pénteken Miskolcon
MiskolcÉletmódEgészségSzabadidő
A Miskolci Egészségnap idején lezárások lesznek és megváltozik a forgalmi rend Miskolcon, a Hunyadi János utcában pénteken.
Képgaléria
Drónnal a Bábonyibércen. Fotó: Juhász Ákos
Drónt is bevetettek a Bábonyibércen
Miskolc
Romos épületek, elhagyott járművek és nagy mennyiségű illegálisan lerakott hulladék – ezek a problémák indokolták az újabb rendészeti akciót Miskolcon, a Bábonyibérc soron.
Megújul a Mindszenti temető kápolnája
MiskolcEgyház
Teljes körű felújításon és restauráláson esik át a régóta rossz állapotban lévő temetőkápolna, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásából és más egyházi forrásból.