Ugrás a tartalomra

Szlovákiai választások - Megkezdődött a voksolás

Létrehozva
Megkezdődött a voksolás reggel hét órakor Szlovákiában, ahol előrehozott parlamenti választásokat tartanak szombaton, az országban 25 politikai párt, mozgalom, tömörülés állított jelöltlistát, a parlamenti bejutási küszöb Magyarországhoz hasonlóan öt százalék.
Kép
Fotó: TASR

A választás egyfordulós, az emberek pártlistákra szavaznak és 150 mandátumot osztanak szét - ismertette Bartók Csaba tudósító a szlovákiai Szepsiből. Kiemelte: reális esélye a magyarok, illetve a magyar-szlovák vegyespártok közül a parlamentbe jutásra kizárólag az egységes magyar pártnak, a Szövetségnek van, amelyet a kampánycsend előtti utolsó napok felmérései 3,5-5,4 százalék közé mértek.

A tudósító úgy fogalmazott: Szlovákiában 2020-hoz hasonlóan kormányváltó hangulat van és magas részvételi arányra számítanak. Az előrejelzések szerint a részvétel elérheti a 70 százalékot is, ami azonban a kis pártoknak nem kedvez - jegyezte meg.
Ezért mozgósított intenzíven a Szövetség is, hogy a déli régióban megszólítsa a bizonytalan szavazókat annak érdekében, hogy sok év parlamenten kívüliség után legyen hangja a szlovák törvényhozásban a leszakadó, magyarok által lakott régióknak is. Parlamentbe jutásuk esetén a magyarok fontos résztvevői, stabil tényezői lehetnek a kormánykoalíciónak - tette hozzá a tudósító Forró Krisztiánt, a Szövetség elnökét idézve: "minden voksra szükség van".

Az egységes szlovákiai magyar párt, a Szövetség előnye az lehet, hogy konkrét beruházásokról, fejlesztésekről beszélt a kampányban - mondta ifj. Lomnici Zoltán, a Századvég tanácsadója, alkotmányjogász, az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában.

Az alkotmányjogász szerint a Forró Krisztián által vezetett, helyhatósági szinten tapasztalt politikusokkal rendelkező Szövetség a valós problémákról, az embereket érintő kérdésekről beszélt a kampányban, ellentétben a progresszív oldallal. A kampány felfokozott érzelmek között zajlott. A szlovák belpolitikában olyan ellentétek alakultak ki, amelyek tükrözik az elmúlt négy-öt év belpolitikai helyzetét - mondta. Ezért reálisnak tartja azt a felvetést, hogy a Szlovákiában élők szeretnék, ha kiszámítható, biztonságos, nyugodt időszak következne.
Ennek az igénynek az utóbbi hetekben kampánytémává vált migráció veszélye adhat kézzelfogható keretet - mondta az alkotmányjogász. Hozzátette: a szlovákok is látják, hogy a begyűrűző illegális migráció a bűnözést, az asszimilációs feszültségeket, a szociális ellentéteket teremti meg.
Arról is beszélt: a demográfiai térképek azt mutatják, hogy a déli-délkeleti régió sűrűn lakott a magyar kisebbség által, ennek elégnek kell lenni ahhoz, hogy a magyarokat komolyan vegyék, és ahhoz is, hogy tudják: a régió szempontjából kulcskérdés a magyarok hozzáállása. Emellett elégnek kell lenni arra is, hogy bejuttassák a Szövetséget, az egységes magyar pártot, és képviselettel rendelkezzen nemcsak a magyar kisebbség, hanem a déli-délkeleti régió lakossága is -  vélekedett.
Ifj. Lomnici Zoltán megjegyezte: a választási eredmény éjfél körül derül ki, de fontosnak nevezte, hogy a választók közül senki ne "dőljön be" az előzetes közvélemény-kutatásoknak. (MTI)

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Holokauszt Mártír megemlékezés az Avasi Zsidó Temetőben
Az áldozatokra emlékeztek az Avasi Zsidó Temetőben
MiskolcKultúraEgyház
Holokauszt-megemlékezést tartottak az Avasi Zsidó Temetőben, ahol a miskolci és környékbeli zsidó közösségek deportált áldozatai előtt tisztelegtek. Miskolcról és térségéből 1944 júniusában több mint 15 400 zsidó honfitársat hurcoltak Auschwitzba, közülük mintegy 14 ezren nem tértek haza.
Újabb történelmi érdekességek Miskolcról
Miskolc
Folytatódik sorozatunk: Reiman Zoltánnak, a Szemelvények Miskolc város történetéből blog szerkesztőjének az írását közöljük, helytörtéteni érdekességekkel.
Szentháromság a Vasgyárban
Miskolc
Hogy mi miatt és mikor épültek templomok a Vasgyárban, az kiderül Nagy Attila helytörténész, a Mit Miskolc Adhatott Blog szerkesztőjének az írásából.
A jogász válaszol – devizahiteles ügyek új szabályai
Miskolc
Az Országgyűlés 2026. június 8-án elfogadta azt a jogszabályt, ami jelentős fordulatot hoz mind a devizahiteles ügyekhez kapcsolódó perekben, mind a végrehajtási eljárásokban. A jogszabály célja, hogy átmeneti védelmet biztosítson az érintett adósok számára, és egységesen kezelje a korábban tömegesen keletkezett ügyeket.