Ugrás a tartalomra

KINCS kutatás: az idősek megbecsült tagjai a családoknak

Létrehozva
A magyar családokban a nagyszülők 96 százaléka tartja valamilyen formában a kapcsolatot az unokákkal, a családok nagy részében, 86 százalékában pedig jól megértik egymást az idősebbek és a fiatalok - közölte legfrissebb kutatása alapján a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) vasárnap.
Kép
Fotó: Internet (illusztráció)

Az MTI-hez az idősek világnapja alkalmából eljuttatott közleményben kiemelték: harminchárom éve, minden év október elsején a Föld különböző országai ünnepi rendezvényekkel köszöntik az idős embereket, és Magyarországon is kiemelten fontos és jeles ez a nap.
A világnapra készült kutatásuk szerint az összetartozás érzését jelzi, hogy a nagyobb családi ünnepeket a nagyszülők többsége, 84 százaléka, együtt tölti a gyermekeivel és az unokáival. A reprezentatív felmérés arra is rámutat, hogy minél több az unoka, annál nagyobb a boldogságérzet.

A magyar családokban az idősek és a fiatalok kapcsolata kifejezetten jó, a családok többségében legalább hetente találkoznak az idősebb és a fiatalabb generációk tagjai (69 százalék). A gyermekek nevelésében a nagyszülők csaknem kétharmada (63 százalék) aktívan részt vesz - ismertették. Minden hatodik családban van nagyszülői segítség. A kutatásban résztvevő családok felénél a gyermeknevelésben és a házimunkában is számíthatnak az idősebb generációkra, a családok felében például a nyári szünet egy részét az unokák a nagyszülőkkel töltik. 

A válaszadók háromnegyede szerint a nagyszülők lelki értelemben is, tízből négy esetben pedig anyagi szempontból is fontos támaszai a családtagoknak. A közleményben azt írták, nemcsak a fiatalabb generációk számíthatnak az idősebbekre, hanem fordítva is. Az idősek többsége számíthat a családtagjaira, amikor közös programokról (65 százalék), egészségügyi, orvosi ellátásukról (61 százalék), hivatalos ügyek intézéséről (47 százalék), háztartási feladatokról (45 százalék) vagy akár pénzügyi támogatásról (30 százalék) van szó.

Tízből nyolc nagyszülő legalább hetente találkozik az unokáival, a nagyszülők 41 százaléka naponta, 38 százaléka hetente, 6 százaléka havonta többször is, 11 százaléka pedig ennél ritkábban találkozik az unokájával. Egy tízes skálán azoknak a legmagasabb a boldogság- és a biztonságérzete - hetes érték feletti -, akiknek legalább három vagy több unokájuk van.

A kutatásban részt vevő idősek kétharmadának van olyan betegsége, amire gyógyszert szed, ugyanakkor tízből nyolcan saját bevallásuk alapján rendszeresen mozognak és figyelnek a testi egészségükre. A magyarországi idős emberek többségére jellemző az aktív idősödés és a tartalmas időtöltés, kétharmaduknak (66 százalék) van valamilyen hobbija, és több mint az idősek fele (55 százalék) tagja valamilyen családon kívüli, például vallási közösségnek is.
Az országos reprezentatív kutatás ezer fő telefonos megkérdezésével készült a felnőtt magyar lakosság körében július 12. és 28. között. (MTI)

Ez is érdekelhet

Fontos tudnivalók a fűtési idény alatti fűtésszerelési munkákról
Miskolc
2024. január 1-jétől új szabályok vonatkoznak a távfűtött épületek fűtési hőfogyasztásának mérésére és elszámolására.
A 26-os belső sávjaiban aszfaltoznak, forgalomkorlátozásokra kell számítani
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti majd az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Szelet és esőt hoz a hidegfront
Miskolc
Hétfőn a hidegfront mögött felszakadozik a felhőzet, de délután futó záporok, helyenként zivatar előfordulhat. A front mögött sokfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik az északnyugati szél. Délután 21 fok körül alakul a legmagasabb hőmérséklet a térségben.
rendőrautó
Villamossal ütközött egy autó a hétfő reggeli csúcsforgalomban
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról hétfő reggel.