Ugrás a tartalomra

Párbeszéd: az akkumulátorgyárak nemcsak a környezetre ártalmasak

Létrehozva
Az akkumulátorgyárak nemcsak a környezetre ártalmasak, de a működésükhöz szükséges infrastrukturális építkezések a természeti értékeket is tönkreteszik - közölte a Párbeszéd társelnöke vasárnap.
Kép
Fotó: Párbeszéd Facebook

Szabó Rebeka a pártja és a saját Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy a gödi Samsung-gyár vízellátása miatt nyolc és fél kilométeren keresztül vízvezetéket, illetve tizenhárom és fél kilométeren szennyvízvezetékeket kell kiépíteni, amire 32 milliárd forintot szán a magyar állam, a Mészáros és Mészáros Zrt. közreműködésével.
Hozzátette: a csatornaépítéssel nemcsak az a baj, hogy nagyon sok pénzbe kerül, hanem természetvédelmi, Natura 2000-es területeken is keresztül megy, például Göd és Sződliget mellett, ahol már számos fát kivágtak.

Felidézte, hogy az egyik gödi civil szervezet kiderítette, az ezen a területen élő, fokozottan védett homoki kikerics jelentősebb állománya is megsemmisült. Hozzátette, több mint négyszáz tő homoki kikerics pusztult el a Mészáros Lőrinc cége által épített csatorna miatt, a növények eszmei értéke több mint 40 millió forint.
Az ellenzéki párt országgyűlési képviselője jelezte, írásbeli kérdést nyújt be az Agrárminisztériumnak, hogy meg tudja, mit kívánnak tenni a további természetkárosítások ellen, továbbá adatigényléssel fordul az ügyben a Duna-Ipoly Nemzeti Park vezetéséhez. (MTI)

Ez is érdekelhet

Praktikus tanácsok a hosszú életért az Egészségnapon
MiskolcEgészség
A vérnyomásról, a cukorbetegségről, a dohányzásról, az alvás minőségéről és a fogyásról is szó esett Dr. Sas Attila neurológus főorvos „Egészségesebb élet, hosszabb évek” című előadásán, péntek délután a II. Miskolci Egészségnapon.
Nyolckor a bárkán. Fotó: Gálos Mihály Samu
Ahol az özönvíz a barátságot is próbára teszi
MiskolcKultúraSzabadidő
A pingvinek élete nem csak játék és mese. Főleg, ha éppen egy özönvíz közeleg. Barátságról, hűségről, Istenkeresésről és nagy kérdésekről szól a Miskolci Nemzeti Színház egyik legcukibb előadása.
MVK
Újabb buszmegálló kerül vissza a helyére
Miskolc
Visszahelyezik a Lévay József utca megállóhelyet.
A 26-os felújítása madártávlatból
Több napig szünetel a melegvíz-szolgáltatás az Avason
Miskolc
Távhővezetéken végzett munkálatok miatt több napon keresztül szünetel a melegvíz-szolgáltatás Miskolcon, az Avas városrész III. ütemében – közölte a MIHŐ Kft.