Ugrás a tartalomra

Egy perc Miskolc

Létrehozva
Egy percben a város legfontosabb híreivel.

Energetikai korszerűsítés

Megvalósul a Kemény Dénes Városi Sportuszoda energetikai korszerűsítése. A felújítás során napelemeket helyeznek el és ehhez kapcsolódóan hőszivattyút építenek ki. A beruházás 100 millió forintos támogatásból valósul meg. Ez még kiegészül TAO támogatásból újabb 100 millió forinttal.

Tartalékos Honvédek Napja

Október 4-e a Magyar Tartalékosok Napja. Ebből az alkalomból a vármegye több tartalékos katonáját is elismerésben részesítette a Magyar Tartalékosok Szövetsége. A kitüntetéseket a vármegyei védelmi bizottság elnöke adta át.

Extraligában a MEAFC

Elkezdődik a történelmi szezon a MEAFC férfi röplabda csapatának. Az 1951 óta létező miskolci egyetemi klub, fennállása során először büszkélkedhet azzal, hogy röplabdázói a legmagasabb osztályban, az Extraligában kezdik meg szereplésüket. A klubtörténeti szezon október 7.-én, a címvédő Kaposvár otthonában kezdődik.

Ez is érdekelhet

Oda kell állni a kiszolgáltatottak oldalára
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Miskolcon folytatta országjárását a Demokratikus Koalíció elnöke csütörtökön. Dobrev Klára a Tudomány és Technika Házában arról beszélt, hogy nem királyt akarnak váltani, hanem a királyságot döntenék meg.
Megváltozik a forgalmi rend a Hunyadi János utcában. Fotó: Google Maps
Figyelem! Útlezárások és forgalmi változások pénteken Miskolcon
MiskolcÉletmódEgészségSzabadidő
A Miskolci Egészségnap idején lezárások lesznek és megváltozik a forgalmi rend Miskolcon, a Hunyadi János utcában pénteken.
Képgaléria
Drónnal a Bábonyibércen. Fotó: Juhász Ákos
Drónt is bevetettek a Bábonyibércen
Miskolc
Romos épületek, elhagyott járművek és nagy mennyiségű illegálisan lerakott hulladék – ezek a problémák indokolták az újabb rendészeti akciót Miskolcon, a Bábonyibérc soron.
Megújul a Mindszenti temető kápolnája
MiskolcEgyház
Teljes körű felújításon és restauráláson esik át a régóta rossz állapotban lévő temetőkápolna, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásából és más egyházi forrásból.