Ugrás a tartalomra

Népdaloktól volt hangos a Művészetek Háza

Létrehozva
Az első Miskolci Népdalgálát hagyományteremtő szándékkal rendezte meg a NYÉSZ városi és megyei szervezete.

Preview Image
I. Miskolci Népdalgála - Juhász Ákos képgalériája

Első alkalommal rendezték meg vasárnap a Miskolci Népdalgálát a Művészetek Házában. Az esemény szervezője a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetsége volt. Lukács-Pete Mária, a szervezet elnöke a Miskolc Televízió Híradójának elmondta, a program ötlete egy éve született meg, az éves munkaterv összeállításakor jutott az elnökségnek eszébe, hogy biztosan népszerű lenne tagjaik körében egy a magyar népdalkincs hagyományaira építő rendezvény. Hozzátette, a tervük az, hogy a Népdalgála állandó helyet kapjon a NYÉSZ programjai között.

Veres Pál, Miskolc polgármestere a megnyitón az mondta, örömmel fogadta el a gála fővédnökségét, mivel úgy tapasztalta, a NYÉSZ egy rendkívül jó közösség, akik értékesen töltik el együtt a szabadidejüket.

Kép
Veres Pál. Fotó: Juhász Ákos

- Miskolcnak rendkívül fontosak a közösségei, azok is, melyek az idősebb polgártársait fogja össze, azt a generációt, akik felépítették ezt a várost, akiknek annyi mindent köszönhetnek a fiatalabb generációk tagjai. Amikor én végignézek itt, a Művészetek Háza hangversenytermében, én jókedvet, közösséget, barátságot, a zene, az ének iránti szeretet, alkotó energiákat látok, érzek. Aki mindezt magáénak tudhatja az fiatal lélekben, és bent a szívében fiatalabb azoknál, akik nem érzik igazán az élet szépségét, a kalandvágyat, a dal és a zene szeretetét. Önök példát mutatnak a fiataloknak abból, hogyan kell élni és megélni az életet: jókedvvel, szeretettel, muzsikával és dallal, és közösségben, egymás felé fordulva, ha kell egymást támogatva és mindenképp egymásra találva – mondta a polgármester, aki a résztvevők előtt is elismételte korábbi bejelentését: ebben az évben megteremtette Miskolc városa annak a lehetőségét, hogy kifizesse a Salkaházi-támogatásokat, sőt meglepetésekkel is készülnek a szépkorúak számára.

A gálán huszonkét produkció volt látható, a középpontban a borsodi népdalok voltak, a felvidéki és egyéb határon túli népdalkincs is repertoárra került.

Ez is érdekelhet

Oda kell állni a kiszolgáltatottak oldalára
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Miskolcon folytatta országjárását a Demokratikus Koalíció elnöke csütörtökön. Dobrev Klára a Tudomány és Technika Házában arról beszélt, hogy nem királyt akarnak váltani, hanem a királyságot döntenék meg.
Megváltozik a forgalmi rend a Hunyadi János utcában. Fotó: Google Maps
Figyelem! Útlezárások és forgalmi változások pénteken Miskolcon
MiskolcÉletmódEgészségSzabadidő
A Miskolci Egészségnap idején lezárások lesznek és megváltozik a forgalmi rend Miskolcon, a Hunyadi János utcában pénteken.
Képgaléria
Drónnal a Bábonyibércen. Fotó: Juhász Ákos
Drónt is bevetettek a Bábonyibércen
Miskolc
Romos épületek, elhagyott járművek és nagy mennyiségű illegálisan lerakott hulladék – ezek a problémák indokolták az újabb rendészeti akciót Miskolcon, a Bábonyibérc soron.
Megújul a Mindszenti temető kápolnája
MiskolcEgyház
Teljes körű felújításon és restauráláson esik át a régóta rossz állapotban lévő temetőkápolna, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásából és más egyházi forrásból.