Ugrás a tartalomra

Háromszázhuszonöt embert menekített ki a magyar légierő Izraelből

Létrehozva
A kormány mentőakciójában a magyar légierő az éjszaka folyamán három repülőgéppel összesen 325 embert, köztük 46 gyereket menekített ki Izraelből - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten. 
Kép
Az Izraelből kimenekítést végző honvédségi gép (Forrás: Szijjártó Péter/Facebook)

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy továbbra is rendkívül aggasztó a helyzet a közel-keleti országban, ahol egyes területeken gyakorlatilag háborús állapotok uralkodnak.

Leszögezte, hogy a kormány számára ilyenkor természetesen a legfontosabb feladat a magyar emberek biztonságba helyezése.
Tájékoztatása szerint ezért több száz emberrel vették fel a kapcsolatot, akik közül 215-öt már az éjszaka folyamán kimenekítettek a magyar légierő két repülőgépével, azonban volt még több mint száz magyar állampolgár, akik szerettek volna hazajutni, ezért az egyik gép tett még egy kört Tel-Avivba, s újabb 110 főt vett a fedélzetére.

"A Külgazdasági és Külügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium közös mentőakciójában tehát a magyar légierő három repülőgéppel összesen 325 embert menekített ki Izraelből" - húzta alá.

Szijjártó Péter rámutatott, hogy így a hazatérésben segítséget kérő magyar emberek mindegyike itthon van vagy úton van már hazafelé, miután néhány perccel ezelőtt a harmadik evakuációs járat is elhagyta Izrael légterét.
Közölte, hogy az érintettek között 310 magyar és tizenöt külföldi - például izraeli, svéd, német, brit, osztrák és portugál - állampolgár van és 46 gyerek.

"Természetesen a nagykövetség munkatársai Tel-Avivban továbbra is 24 órás szolgálatot teljesítenek. Természetesen a budapesti vészhelyzeti központunkban is megemelt konzuli létszámmal dolgozunk, és várjuk azoknak a magyar embereknek a jelentkezését, akiknek bármilyen segítségre szükségük van Izraelben" - jelentette ki.

Elmondta, hogy Budapest és Tel-Aviv között folyamatosak a menetrend szerinti járatok. A miniszter arra kérte a magyar embereket, hogy kizárólag "nagyon-nagyon halaszthatatlan esetben" utazzanak Izraelbe, ha el tudják halasztani az útjukat, akkor tegyék meg a saját biztonságuk érdekében.

"Aki azonban Izraelbe megy, legyen szíves konzuli védelemre regisztrálni" - mondta.

A miniszter hangsúlyozta: "Mi továbbra is kiállunk Izrael mellett, elítéljük az Izraelt ért terrortámadást, egyúttal pedig arra hívjuk fel a nemzetközi politika szereplőit, hogy mutassanak felelősséget ebben a helyzetben, és kerüljük el az eszkalációját ennek a háborús helyzetnek."
 

Ez is érdekelhet

Újabb történelmi érdekességek Miskolcról
Miskolc
Folytatódik sorozatunk: Reiman Zoltánnak, a Szemelvények Miskolc város történetéből blog szerkesztőjének az írását közöljük, helytörtéteni érdekességekkel.
Szentháromság a Vasgyárban
Miskolc
Hogy mi miatt és mikor épültek templomok a Vasgyárban, az kiderül Nagy Attila helytörténész, a Mit Miskolc Adhatott Blog szerkesztőjének az írásából.
A jogász válaszol – devizahiteles ügyek új szabályai
Miskolc
Az Országgyűlés 2026. június 8-án elfogadta azt a jogszabályt, ami jelentős fordulatot hoz mind a devizahiteles ügyekhez kapcsolódó perekben, mind a végrehajtási eljárásokban. A jogszabály célja, hogy átmeneti védelmet biztosítson az érintett adósok számára, és egységesen kezelje a korábban tömegesen keletkezett ügyeket.
Képgaléria
Gasztroplacc a Csengey-kertben
Anyukám Mondta, Ciao Martin és Bicikli tolvaj a Csengey-kertben
MiskolcÉletmódGasztroEgészségSzabadidő
Szombat este élettel telt meg a Csengey-kert: a gyerekek belehuppantak a babzsákokba, a kemencében sült a pizza, a pultoknál pedig készültek a koktélok. Gasztroplacc nyílt a belvárosi udvarban.