Már nem kell átszállni a miskolctapolcai nagyparkolónál kialakított ideiglenes megállóhelyen azoknak, akik a 20-as autóbusszal közlekednek, ugyanis az útépítési munkálatok előrehaladásával október 9-én déltől a 20-as autóbuszok ismét a teljes vonalon, Miskolctapolca végállomásig közlekednek.
Helyreállt a 20-as autóbusz közlekedése
Létrehozva
Ismét a teljes vonalon közlekednek a 20-as autóbuszok - közölte szerkesztőségünkkel az MVK Zrt.
Ez is érdekelhet
Oda kell állni a kiszolgáltatottak oldalára
Miskolcon folytatta országjárását a Demokratikus Koalíció elnöke csütörtökön. Dobrev Klára a Tudomány és Technika Házában arról beszélt, hogy nem királyt akarnak váltani, hanem a királyságot döntenék meg.
Figyelem! Útlezárások és forgalmi változások pénteken Miskolcon
A Miskolci Egészségnap idején lezárások lesznek és megváltozik a forgalmi rend Miskolcon, a Hunyadi János utcában pénteken.
Drónt is bevetettek a Bábonyibércen
Romos épületek, elhagyott járművek és nagy mennyiségű illegálisan lerakott hulladék – ezek a problémák indokolták az újabb rendészeti akciót Miskolcon, a Bábonyibérc soron.
Megújul a Mindszenti temető kápolnája
Teljes körű felújításon és restauráláson esik át a régóta rossz állapotban lévő temetőkápolna, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásából és más egyházi forrásból.