Ugrás a tartalomra

Több ezer szórólap, több száz plakát, kitelepülések – a DK szerint a miskolciak még sem tudnak az új menetrendről

Létrehozva
Értetlenül állunk az előtt, hogy a bevezetésre kerülő új vonalhálózat és menetrend változásairól - amely napok múlva, a hétvégén, október 14-én indul - nem tájékoztatják a miskolci közlekedőket – áll a Demokratikus Koalíció közleményében. A városháza ezzel szemben úgy véli, a DK képviselőinek figyelmét elkerülte a városban kihelyezett több száz plakát, folyamatos utastájékoztatás, és a hétvégi kitelepülés is.
Kép

A Miskolci Önkormányzat képviselőtestülete szeptember 28-án tartott ülésén szavazta meg – köztük a Demokratikus Koalíció három önkormányzati képviselője Borkuti László, Mokrai Mihály, Szilágyi Szabolcs - azt a miskolci közösségi közlekedést javító előterjesztést, amelyet a Polgármesteri Hivatal újonnan alakult közlekedési osztálya terjesztett be a képviselőtestület elé. Ahogy a DK fogalmazott: Miskolc problémái közül kiemelkedő a miskolci tömegközlekedés helyzete. Ezért támogatnak minden minőségi javulást ígérő kezdeményezést.

A szeptember 28-ai képviselőtestületi ülésen számos képviselő adott hangot annak, hogy az új menetrend és vonalhálózat indulása előtt intenzív kommunikációs kampányban tájékoztassák a miskolciakat a változásról. A Demokratikus Koalíció tegnapi közleménye szerint azonban ez a tájékoztatás elmaradt.

Kép

Ezt azonban cáfolják a városháza sajtóosztályától kapott információk, miszerint a MINAP-ban – annak online és nyomtatott változatában, a Miskolc TV-ben szeptember elejétől folyamatos volt a tájékoztatás. Ezeken túl a MiskolcOn oldalon és az MVK Facebook-oldalán naponta jelennek meg a változásokról szóló posztok. Azt is megtudtuk, az elmúlt héten 4000 tájékoztató füzetet helyeztek ki a bérletpénztárakba, több száz plakátot helyeztek el a városba, félezer szórólapot osztottak ki, valamint a Centrum előtt – ami a tömegközlekedés szempontjából egy kiemelt helyszín – hétvégén kitelepülést tartottak, ahol az utasok első kézből kaphattak információt az október 14-i változásokról. Az elmúlt hetekben az MVK járatain is olvasható az utastájékoztatás, valamint a buszmegállókban is.

Kép

Azt is megtudtuk, a közlekedési osztálytól a Demokratikus Koalíció képviselői nem kértek plusz tájékoztatást az új menetrendről, nem jelezték feléjük, hogy kevés lenne az az információ, ami rendelkezésükre áll.

Ez is érdekelhet

Oda kell állni a kiszolgáltatottak oldalára
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Miskolcon folytatta országjárását a Demokratikus Koalíció elnöke csütörtökön. Dobrev Klára a Tudomány és Technika Házában arról beszélt, hogy nem királyt akarnak váltani, hanem a királyságot döntenék meg.
Megváltozik a forgalmi rend a Hunyadi János utcában. Fotó: Google Maps
Figyelem! Útlezárások és forgalmi változások pénteken Miskolcon
MiskolcÉletmódEgészségSzabadidő
A Miskolci Egészségnap idején lezárások lesznek és megváltozik a forgalmi rend Miskolcon, a Hunyadi János utcában pénteken.
Képgaléria
Drónnal a Bábonyibércen. Fotó: Juhász Ákos
Drónt is bevetettek a Bábonyibércen
Miskolc
Romos épületek, elhagyott járművek és nagy mennyiségű illegálisan lerakott hulladék – ezek a problémák indokolták az újabb rendészeti akciót Miskolcon, a Bábonyibérc soron.
Megújul a Mindszenti temető kápolnája
MiskolcEgyház
Teljes körű felújításon és restauráláson esik át a régóta rossz állapotban lévő temetőkápolna, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásából és más egyházi forrásból.