Ugrás a tartalomra

Szüreti felvonulás a Bulgárföldön

Létrehozva
Hagyományteremtő céllal szerveztek szüreti felvonulást a Bulgárföldi Szolgáltatási Központ és Gondozóház és a MIÓVI Bulgárföldi Tagóvodája közösen október 4-én. 
Kép
Fotók: magánarchívum

Az eseményen a szépkorúak és az óvodások együtt sétáltak végig a Bulgárföldön, a Bertalan és a Kiss tábornok utcák mellett, az eseményen részt vettek Bartha György és Bazin Levente önkormányzati képviselők is. Bazin Levente lapunknak elmondta, az eseményre két zsák gyümölcsöt vitt a résztvevőknek, akik a nézőközönségnek is adtak belőle. 

Kép


- Az idősek hónapjának az elején egy gyönyörű kezdeményezésnek tartom ezt a szüreti felvonulást, ami figyelemfelhívás hagyományaink ápolására és legfőképpen a gondoskodásra a szüreti időszak alkalmával egy napsugaras őszi napon – tette hozzá a képviselő. 

Ez is érdekelhet

Oda kell állni a kiszolgáltatottak oldalára
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Miskolcon folytatta országjárását a Demokratikus Koalíció elnöke csütörtökön. Dobrev Klára a Tudomány és Technika Házában arról beszélt, hogy nem királyt akarnak váltani, hanem a királyságot döntenék meg.
Megváltozik a forgalmi rend a Hunyadi János utcában. Fotó: Google Maps
Figyelem! Útlezárások és forgalmi változások pénteken Miskolcon
MiskolcÉletmódEgészségSzabadidő
A Miskolci Egészségnap idején lezárások lesznek és megváltozik a forgalmi rend Miskolcon, a Hunyadi János utcában pénteken.
Képgaléria
Drónnal a Bábonyibércen. Fotó: Juhász Ákos
Drónt is bevetettek a Bábonyibércen
Miskolc
Romos épületek, elhagyott járművek és nagy mennyiségű illegálisan lerakott hulladék – ezek a problémák indokolták az újabb rendészeti akciót Miskolcon, a Bábonyibérc soron.
Megújul a Mindszenti temető kápolnája
MiskolcEgyház
Teljes körű felújításon és restauráláson esik át a régóta rossz állapotban lévő temetőkápolna, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásából és más egyházi forrásból.