Ugrás a tartalomra

Eltemették Sólyom László volt köztársasági elnököt

Létrehozva
Végső nyugalomra helyezték Sólyom László volt köztársasági elnököt szerdán a Fiumei úti sírkertben. Az Alkotmánybíróság első elnökét a nemzeti emlékhely 10-es parcellájában, felesége mellé helyezték örök nyugalomra római katolikus szertartás szerint.
Kép
Fotók: MTI/Koszticsák Szilárd

Landi Balázs, a volt államfő titkárságvezetője, tanítványa, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának egyetemi docense búcsúbeszédében elmondta, Sólyom László annyira megbecsülte az ajándékba kapott élet értékét, hogy "újra és újra meghalt érte", először felesége, Erzsébet halálát követően. Hozzátette: a volt államfő mindvégig egymaga és otthon ápolta feleségét, akinek halála megrendítette. Ezt követően a volt államfő szinte teljesen visszavonult a nyilvánosság elől és 75 évesen egyedül, egyhuzamban végig gyalogolta az El Camino hatszáz kilométer hosszú zarándokútját - közölte.

Kép

Landi Balázs úgy fogalmazott: "nagy utat járt be, meghalt egy másik életért". A titkárságvezető azt mondta, Sólyom Lászlónál két évvel felesége halála után betegséget diagnosztizáltak, amit a volt köztársasági elnök úgy emlegetett, "szolidaritásrák". Komoly kockázattal járó műtéten esett át. Ezt a "halálát" is nagyon tudatosan élte meg: alig egy év alatt összeállították a Sólyom László életművét magában foglaló háromkötetes gyűjteményes művet, Documenta címmel, miközben, talán legidősebb emberként Magyarországon, megtanult repülőgépet vezetni, majd levizsgázott és pilótaengedélyt szerzett.

Kép

Az egyetemi docens úgy folytatta: újabb két év után ismét kiújult a volt köztársasági elnök betegsége, aki a kezeléseket követően teológiai írások fordításába kezdett. Alig másfél év alatt megtanult annyira olaszul, hogy lefordította magyarra Andrea Riccardi szerkesztésében megjelent Ferenc pápa és az ő ideje című könyvet. Landi Balázs arra is kitért: ekkor kérte meg Sólyom László, hogy a temetésén, a szertartást vezető papon kívül, csak ő beszéljen.

Kép

A betegség ismételt kiújulása, majd a sokadik műtétek után Sólyom László óriási erővel és töretlen derűvel tért vissza a fordításhoz, két új témában mélyedt el: egyfelől a többségi világban futótűzként terjedő, tömegeket magával ragadó "kereszténységgel", másfelől Kína vallásos életével foglalkozott. De a "szolidaritásrák" ezúttal már nem adta meg neki a "szokásos két év türelmi időt" - mondta búcsúztatójában a titkárságvezető, aki azt is közölte, hogy Sólyom László idén februárban még felgyalogolt a Zengőre.

Kép

A temetési szertartást végző Felföldi László pécsi megyés püspök azt mondta: Sólyom Lászlótól tanulhattunk és a jövőben is tanulnunk kell akár köztársasági elnökként, akár alkotmánybíróként, vagy egyetemi tanárként mondott egykori gondolatait hallgatva vagy olvasva.
A püspök arról beszélt: a krisztusi példabeszéd szerint minden emberi élet, ahogy minden ház is, a lerakott alapoktól függ, azon áll vagy omlik össze. Hangsúlyozta: Sólyom László nagyon tudatosan, erős akarattal, mély hittel erre a megrendíthetetlen sziklára építette életét, emberi küldetését. Ennek a rendíthetetlen sziklának a három sarokköve Sólyom László csendes, de nagyon határozottan megélt hite, az embertársaihoz fűződő kapcsolata, valamint családja volt, hitvese, gyermekei, unokái és dédunokái, akiket féltő módon, de okosan szeretett - mondta.

Kép

Kiemelte: Sólyom László életében az irgalmasság, a jótékonyság és az egymásra figyelés nem csak szavak voltak, hiszen nem sokkal azt követően, hogy 2010 augusztusában kiköltözött a Sándor-palotából, önkéntesnek jelentkezett a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Széll Kálmán téri melegedőjébe, és teljes titokban, korábbi elnökként a "hajléktalanok alázatos szolgájává tette magát". Hetente négyszer felült a hajnali öt órás buszra, a zsíroskenyerezőben kezdett és még azt megelőzően távozott, hogy az első hajléktalan emberek megérkeztek volna - idézte fel a püspök, hozzátéve, hogy amikor a miértekről kérdezték, akkor a volt államfő azt válaszolta, szeretne hasznos lenni.
Felföldi László azt mondta: Sólyom László intellektuális és morális ereje, emberi tartása igazodási pontot jelentett és jelent számunkra ma is.

Kép

A szertartáson részt vett Novák Katalin államfő, Áder János és Schmitt Pál volt köztársasági elnök, Kövér László, az Országgyűlés elnöke, a kormány több tagja, Karácsony Gergely főpolgármester, a diplomáciai testületek, valamint az egyházak és a parlamenti pártok képviselői, továbbá az Alkotmánybíróság több tagja.

Sólyom László - aki 2005 és 2010 között volt Magyarország köztársasági elnöke - hosszú betegség után, életének nyolcvankettedik évében, 2023. október 8-án hunyt el. A temetési szertartást megelőzően az elhunytért felajánlott szentmisét a Jézus Szíve Jezsuita templomban tartották. (MTI)

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Gasztroplacc a Csengey-kertben
Anyukám Mondta, Ciao Martin és Bicikli tolvaj a Csengey-kertben
MiskolcÉletmódGasztroEgészségSzabadidő
Szombat este élettel telt meg a Csengey-kert: a gyerekek belehuppantak a babzsákokba, a kemencében sült a pizza, a pultoknál pedig készültek a koktélok. Gasztroplacc nyílt a belvárosi udvarban.
Családi nap és élőzenés borozás az avasi Fenyőkertben
Hidegfront hoz helyenként záport
Miskolc
Vasárnap hidegfront érkezik, a térségben kevés zápor alakulhat ki.
Képgaléria
50. Avasi Kvaterka
Felejthetetlen jubileumot ünnepelt az 50. Avasi Kvaterka - Sunset Party zárta az estét
MiskolcKultúraÉletmódGasztroEgészségSzabadidő
Szombaton jubilált az Avasi Kvaterka: az 50. alkalommal megrendezett esemény egész napos programkavalkáddal és egy látványos Sunset Partyval várta a látogatókat az Avason.
Képgaléria
50. Avasi Kvaterka- Avasi Arboretum
Ezt nem lehetett kihagyni: családi nap és élőzenés borozás az avasi Fenyőkertben
MiskolcSzabadidőKörnyezet
Egy természetközeli családi napra vártak mindenkit az Avason, a Dr. Adorján Imre Fenyőkertbe szombaton.