Ugrás a tartalomra

Stop megszorítás – aláírásokat gyűjtött a Momentum Miskolcon is

Létrehozva
Elég a Fideszes megszorításokból felhívással indított országos aláírásgyűjtést a Momentum. Miskolcon hétfőn délután a Centrumnál várták a szimpatizánsokat.
Kép
Fotók: Mocsári László

A Momentum tiltakozásul a megszorítások ellen kezdett országos aláírásgyűjtésbe. Gelencsér Ferenc, a párt elnöke a 2022-es választásokra emlékeztetve arra hívta fel a figyelmet, hogy annak idején a Fidesz azzal kampányolt, ha az ellenzék nyer, akkor minden rosszabb lesz. „Ezzel szemben azóta ötven megszorító intézkedést és húsz adóemelést vezetett be a Fidesz-kormány, amivel csak mélyítette a válságot. Ebben az országban már lassan semmi sincsen, nem működik az állam, nem kapunk semmit sem az adóforintjainkért, és egyre több adót vetnek ki a magyar emberekre, akik már nem tudnak több adót befizetni. Azt látjuk, hogy mindent elvesznek az emberektől, akik cserébe semmit sem kapnak” – fogalmazott Gelencsér Ferenc. Az elnök nyomatékosan kijelentette, hogy elegük van abból, hogy a kormány képtelen megbékélni az Európai Unióval, ami miatt hazánk nem kapja meg a neki járó uniós forrásokat, ennek ellensúlyozására pedig külföldi tőkét akar behozni.

Kép

Szopkó Tibor, Miskolc alpolgármestere, momentumos politikus a párt által megalkotott konkrét program két aspektusát emelte ki. „A legfontosabb, hogy tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy az uniós forrásokhoz teljes mértékben hozzá tudjon végre jutni az ország, akár az önkormányzatokon, akár a gazdasági szereplőkön vagy civil szervezeteken keresztül, mert ezek nélkül nem működik az ország.” A másik hangsúlyozandó aspesktus a Momentum szempontjából a politikus szerint a közpénzek sokkal hatékonyabb felhasználása az állami működés során. Fontosnak tartja továbbá azt is, hogy senki ne lopjon közpénzt Magyarországon, és senki ne hazudjon a magyar embereknek arról, hogy mi okozta ezt a válságot. „Mert, ha ezt a válságot nem vagyunk képesek értelmezni, akkor nem leszünk képesek megoldani se” – véli a politikus. 

Ez is érdekelhet

A Bazár-tömbtől a miskolci SOHO-ig
Miskolc
Szerdán 16 órától dedikálást tartottak a Géniusz Könyváruházban.
Mesélő Erdő Óvoda - Waldorf kezdeményezés
Új óvoda indul Miskolcon
MiskolcOktatás
Tizenhét család fogott össze annak érdekében, hogy új Waldorf óvoda jöjjön létre Felsőhámorban.
Akad mit kerülgetni csütörtökön a város útjain
Miskolc
Nem érdemes megszokásból vezetni Miskolc útjain.
Ismét előnybe kerültek a Macik
MiskolcSport
Jégkorong Erste Liga, negyeddöntő, 5. mérkőzés: pénteken lezárhatják a párharcot.