Ugrás a tartalomra

Akik nélkül ridegebb lenne a világ

Létrehozva
A szociális munka napján megünnepelték azokat, akik ebben a rendkívül embert próbáló szférában dolgoznak.
Kép
Fotók: Horváth Csongor

1997-ben döntöttek arról, hogy november 12-ét a szociális munka világnapjává nyilvánítják; ez egyben munkaszüneti nap is az ágazatban dolgozóknak. Miskolcon a városháza dísztermében rendeztek hétfő délelőtt ünnepséget, osztottak ki elismeréseket.

A sorok közt ültek a miskolci szociális intézmények, egyesületek és segítőszervezetek képviselői is.

A szociális munka hatalmas áldozatvállalást és őszinte elkötelezettséget kíván, ezt domborította ki köszöntőjében Veres Pál polgármester.

– Támaszt nyújtani az arra rászorulóknak: nehéz feladat, de Önök mutatják meg napról napra, hogy nem lehetetlen. Ha megvan az emberben a segíteni akarás képessége, a legnehezebb helyzetben is kitart. Önök a hátukon cipelik mások gondját, megnyitják a szívüket azok előtt, akiknek a leginkább szükségük van a segítségre – fogalmazott a város első embere.

Kép

A beszédet a Tapolcai Kerek Kórus előadása követte. A népdalcsokrot Romhányi Róbert kísérte zongorán.

Ezután Varga Andrea állt a közönség elé, és méltatta a megjelent szociális dolgozók munkáját.

– Ez a szakma az elmúlt 26 évben, mióta a szociális munka napját ünnepeljük, rengeteg változáson ment keresztül. Rendkívül változatos szakmai kihívásoknak kell megfelelni: a szociális szférához ugyanúgy tartoznak önkormányzati intézmények, mint civil és egyházi szervezetek. Ha az Önök munkáját nem végezné el senki, az a társadalom egészére nézve komoly következményekkel járna – beszélt a segítségnyújtás széles palettájáról az alpolgármester.

Kép

Az esemény zárásaként átadták az idei elismeréseket.

Kép

Emléklapot kaptak:

  • Agócs Béláné, a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény Gazdasági Igazgatóságának, pénzügyi és számviteli ügyintézője
  •  
  • Barkóczy Szilvia, a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény Család- és Gyermekjóléti Alapellátások Igazgatóságának, Települési Feladatellátási Csoportjának családsegítője
  •  
  • Dr. Boryné Rhúz Anna, a „Szeresd Még Jobban” Az Értelmi Fogyatékos Óvodásokért Alapítvány kuratóriumi elnöke
  •  
  • Dunaveczki Dániel, a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Szervezetének, Hajléktalanokat Gondozó Központjának, utcai gondozószolgálat koordinátora
  •  
  • Molnár Erzsébet, a Miskolci Lelkisegély Telefonszolgálatért Alapítvány szakmai vezetője
  •  
    Nemes Angéla, a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény Diósgyőri Bölcsőde kisgyermeknevelője
  • Müller Katalin Zsuzsanna
  • Séra Tiborné, az ÉFOÉSZ Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítők Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Érdekvédelmi Egyesület önkéntese
  •  
  • Simon Imréné, a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény Vársétány Szolgáltatási Központ gondozónője
  • Szarka Zsófia, a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény Óvodai-, iskolai szociális segítés munkacsoport óvodai-, iskolai szociális segítője
  •  
  • Sziklainé Lehoczki Tünde, a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény, Előgondozási csoportjának, szociális munkatársa
  •  
  • Tóth Éva, a Napház Gondozó Centrum intézményvezetője

Ez is érdekelhet

Japán minifesztivál az Egyetemvárosban
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
Kulturális és gasztroélmény-programokat kínáló minifesztivált rendezett pénteken a Japán Nagykövetség a Miskolci Egyetemen.
Újabb indulók a 2-es választókerületben is
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Megtartotta második ülését a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei 2-es számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság péntek délután.
Képgaléria
Az Avasi kilátó is színesbe öltözik a Ritka Betegségek Világnapján
MiskolcEgészség
Február utolsó napja a Ritka Betegségek Világnapja, amelyet idén tizenkilencedik alkalommal rendeznek meg világszerte.
„A böjt hatására az ember gondolatvilága elkezd megtisztulni”
MiskolcEgyház
Milyen az Istennek tetsző böjt? Ezt is megtudhattuk Meleg Attila református lelkipásztortól, aki maga is gyakorlott böjtölő.