Ugrás a tartalomra

Szombaton dől el Orbán Viktor sorsa

Létrehozva
Hétvégén tartják a Fidesz 30., tisztújító kongresszusát.

Szombaton tartják a Fidesz 30., tisztújító kongresszusát Budapesten, amelyen szavaznak a pártelnökről és a négy alelnök személyéről - közölte Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója szerdán az MTI-vel.

Elmondta, a rendezvényen 1500-1800 küldött és legalább ugyanennyi vendég vesz részt. Hozzátette: a tisztújító kongresszuson megválasztják az elnököt, az alelnököket és a párt bizottságainak vezetőit, tagjait, ugyanakkor nem hoznak formális döntést a Fidesz-KDNP EP-listavezetőjéről.

A kommunikációs igazgató közölte: a beszédeket a Fidesz szövetségeseinek nevében Semjén Zsolt, a KDNP elnöke kezdi, majd a határon túliak nevében Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke köszönti a kongresszust.

A Fidesz legutóbbi, 2021-ben tartott tisztújító kongresszusán a küldöttek újabb két évre választották pártelnökké Orbán Viktor miniszterelnököt, a Fidesz alelnökeinek pedig Kósa Lajost, Kubatov Gábort, Németh Szilárdot és Gál Kingát választották meg.

Camlapkép: A Fidesz vezérkara a ’90-es évek elején Forrás: Népszava

Ez is érdekelhet

Nyolckor a bárkán. Fotó: Gálos Mihály Samu
Ahol az özönvíz a barátságot is próbára teszi
MiskolcKultúraSzabadidő
A pingvinek élete nem csak játék és mese. Főleg, ha éppen egy özönvíz közeleg. Barátságról, hűségről, Istenkeresésről és nagy kérdésekről szól a Miskolci Nemzeti Színház egyik legcukibb előadása.
MVK
Újabb buszmegálló kerül vissza a helyére
Miskolc
Visszahelyezik a Lévay József utca megállóhelyet.
A 26-os felújítása madártávlatból
Több napig szünetel a melegvíz-szolgáltatás az Avason
Miskolc
Távhővezetéken végzett munkálatok miatt több napon keresztül szünetel a melegvíz-szolgáltatás Miskolcon, az Avas városrész III. ütemében – közölte a MIHŐ Kft.
A Miskolci Belvárosi Kör kapualj festése
Folytatódik a sikerprojekt, újra közösségi munka költözik a miskolci belvárosba
MiskolcSportGasztroSzabadidőKörnyezet
Újra ecsetet ragadnak a miskolciak: szombaton rendezik meg a Kapualjfestés negyedik alkalmát. A kezdeményezés egy év alatt néhány tucat önkéntesből több mint százfős közösségi programmá nőtte ki magát. Ezúttal két kapualj, tizenegy kapu és három homlokzat újul meg, de streetball, zene és véradás is várja a résztvevőket.