Ugrás a tartalomra

November végére kész

Létrehozva
Két héten belül teljesen elkészül a Miskolctapolcai út fejlesztése. A beruházás során több mint öt kilométer utat, valamint járdákat, buszmegállókat újítottak fel a miskolciak és turisták által is kedvelt városrészben.
Kép
Fotók: Juhász Ákos

A komplex fejlesztés a célegyenesbe érkezett, ennek apropóján tartottak sajtótájékoztatót csütörtökön a Velünk a Város képviselői. Kiemelték, az utak korszerűsítésére nem csak itt, de az egész városban hatalmas szükség lenne, viszont a kormány korábbi intézkedései miatt az önkormányzatnak nehéz helyzetben kell megvalósítania a fejlesztéseket.

Simon Gábor (Velünk a Város, MSZP) frakcióvezető felelevenítette: volt idő, amikor a benzin árába "építették" be azt az összeget, amiből fejleszteni lehetett a belterületi utakat. Majd jött a súlyadó, aztán a gépjárműadó - utóbbi száz százalékban önkormányzati bevétel volt, és az utak felújítását szolgálta.

- A Fidesz-kormány azonban először elvette a felét, majd a fennmaradó részét is, így ma már Miskolc és az önkormányzatok nulla forintból kell, hogy megoldják ezt a feladatot. Csak maga az utak karbantartása több százmillió forint kiadást jelent az önkormányzatnak - tette hozzá.

Kép

A frakcióvezető szerint turisztikai szempontból is fontos volt a fejlesztés, hiszen Tapolca Miskolc első számú attrakciója, egy ékkő. Csak idén közel 300 ezren keresték fel a Barlangfürdőt.

A városrész pedig szépen fejlődik. Átadták már az ősparkot, a Hejő-liget rendbetétele, a zöld területek gondozása folyamatos, és november végére lezárhatják a tapolcai útfejlesztéseket is, amire 1,5 milliárd forintos, vissza nem térítendő uniós forrást használt fel a város. Ezekre - mutatott rá Szarka Dénes fejlesztési tanácsnok, a Velünk a Város jobbikos frakcióvezető-helyettese - szükség van a nehéz gazdasági helyzet miatt. Kiemelte azonban: olyan beruházásokat valósítanak meg, amik - ellentétben a korábbi ciklusokkal - "nem látványberuházások", "megalomán álmok", hanem élhetőbbé, használhatóbbá, jobbá teszik a miskolciak életét.

Kép

A projekt során megújult az Iglói út a Győri utcától a buszfordulóig, a Csabai utca Fagyöngy utca és Görömbölyi utca közötti szakasza, és felújították a Fagyöngy utca Csabai utca felőli 65 méteres szakaszát. A Miskolctapolcai utat a Futó és a Győri utca között tették rendbe. Tapolca és Görömböly között pedig építenek egy összekötő utat, kerékpáros nyom kialakításával.

Miklós Viktor, a polgármesteri hivatal Pályázati főosztályának vezetője azzal egészítette ki az elhangzottakat, hogy több mint öt kilométeren újulnak meg utak. A munkaterületet 2023 nyarán adták át a kivitelezőknek, elkészültek az utak, a járdák, a buszmegállók, november végére befejezik a munkát, majd év végéig lezárják a projektet.

Ez is érdekelhet

DVTK DEAC jégkorong
DVTK Jegesmedvék - DEAC: az utolsó pillanatokban dőlt el
MiskolcSport
Jégkorong Erste Liga, negyeddöntő, 4. mérkőzés: egyenlítettek a debreceniek.
Vivaldi és Piazzolla zenéje kel életre Miskolcon
MiskolcKultúraSzabadidő
A patak csobogása, nyári viharok dübörgése, őszi vadászat és téli korcsolyázás – mindez nem egy természetfilm jelenete, hanem a klasszikus zene egyik legismertebb mesterművének hangokba öntött világa.
Dezertőrök Budapest-Bamako Rali
Elsőként értek célba a miskolciak: jutott izgalom a végére is
MiskolcSportVilágSzabadidőBulvár
Hajnali hatkor elsőként ért célba a miskolci páros. Másodszor is teljesítették a Budapest-Bamako Ralit.
Gondosóra program. Fotó: Osztie tibor
Már közel 85 ezer életet mentett meg a Gondosóra
MiskolcÉletmódEgészség
Egymillió fölött jár a Gondosóra-programban résztvevők száma hazánkban, ebből mintegy huszonkétezren miskolciak.