Ugrás a tartalomra

Robert Fico bekeményít: bizonyos médiumokkal felfüggeszti a kommunikációt

Létrehozva
A szlovák kormányfő felfüggeszti a kommunikációt néhány médiummal, "amíg nem kezdik el teljesíteni törvényben előírt kötelezettségeiket" - közölte a pozsonyi kormányhivatal sajtóosztálya hétfőn.
Kép

Az intézkedés négy, részben külföldi tulajdonosi háttérrel rendelkező, liberálisként számontartott tömegtájékoztatási eszközt érint, név szerint a Markíza kereskedelmi televíziót, az Aktuality.sk hírportált, illetve a Sme és a Dennik N lapokat és hírportáljaikat.

A közleményt ismertető TASR szlovák közszolgálati hírügynökség idézte Robert Ficót is, aki a döntés kapcsán kijelentette: tiszteletben tartja, hogy az állami szerveknek a vonatkozó szabályozás szerint kötelességük tevékenységükről tájékoztatni a sajtót, annak érdekében, hogy az sokoldalú, időszerű és az igazságnak megfelelő információkkal tudja ellátni a nyilvánosságot.

Viszont - tette hozzá - a mostani intézkedés által érintett sajtótermékek "az új kormány létrejöttének első órájától fogva nem teljesítik azon kötelezettségüket, hogy valósághűen, sokoldalúan és idejekorán tájékoztassák a nyilvánosságot".

Ez is érdekelhet

Végrehajtás és kampányállítások: eltérő adatok a miskolci tiszás jelölt ügyében
Miskolc
Miskolc tiszás országgyűlési képviselőjelöltjének, Juhász Rolandnak közösségi médiában közzétett bejegyzése és a Nemheti Adó- és Vámhivatal közlése eltérő tartozást mutat.
DVTK – Zalaegerszeg: utazás szurkolói jeggyel, bérlettel
MiskolcSzabadidőBulvár
Február 28-án, szombaton 17 órakor kezdődik a DVTK – Zalaegerszeg labdarúgó-mérkőzés.
Péntektől visszahelyezték a Bajcsy-Zsilinszky utca megállóhelyet
MiskolcKörnyezet
A megállóhely környezetében a tetőjavítási munkálatok befejeződtek.
Ezüsttel nyitott Grebenzenben
MiskolcSport
A hétvégén Ausztriában rendezik az alpesi sízők országos bajnokságát.