Ugrás a tartalomra

Folyamatos a síkosság-mentesítés Miskolcon, a műveletben száz fő vesz részt

Létrehozva
Miskolcon kora délelőtt óta havazik, az elmúlt időszakban több centiméter hó hullott. A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. öt szóró- és rakodógépe van szolgálatban. A társaság először a tömegközlekedést érintő útvonalakat tisztítja, ezt követi majd a főbb gyűjtő- és mellékutak síkosság-mentesítése - közölte a Városháza csütörtök este.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

A Városgazda szakemberei folyamatos összeköttetésben vannak az MVK, a mentők, a tűzoltók és a katasztrófavédelem diszpécser szolgálatával, hogy az utak állapotáról még pontosabb képet kapjanak, illetve, ahol szükséges, elvégezzék a síkosság-mentesítést. Az MVK információi alapján délután a Varga-hegyen több szakaszon is félpályás útlezárás volt az elakadt autók miatt, ez nehezítette a tömegközlekedést - fogalmaz a közlemény.

Mint írják, reggel 6-tól már készenlétben voltak a Városgazda dolgozói a kézi síkosság-mentesítés megkezdésére. A műveletben két műszakban 100 fő vesz részt, kiemelten figyelve a főutcára, a busz és villamosmegállókra. A hosszú járdaszakaszokon kisgépekkel takarítanak, ilyen helyszínek a belváros, a Győri kapu, a Kiliáni városrész és az Avas.

Az útviszonyok gyorsan változhatnak, éjszakára ónos eső is várható, ezért a szakemberek óvatosságra intik az autósokat - kérik őket, fokozott figyelemmel közlekedjenek!

Ez is érdekelhet

Gazdikereső kutyákkal ismerkedtek a városházán
MiskolcÉletmódSzabadidő
A Miskolci Városgazda nem bízza a véletlenre, hogy az állategészségügyi telepen élő ebek gazdára találjanak, a kéthetente megrendezett teleplátogatások mellett most elindították az Office Dog Visit néven futó akciójukat is.
NKA Universitas Pécs - DVTK HunTherm Fotó: MKOSZ
Diósgyőr: 25 eladott labda...
MiskolcSport
A DVTK elkezdte a harcot a bajnoki aranyért. Az NKA Universitas Pécs vendége volt a DVTK HunTherm.
medve Andó-kút
Medvét rögzített a kamera az Andó-kút közelében
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénKörnyezetBulvár
A videót közzé is tették Varbó közösségi oldalán.
emléktáblát avattak Dr. Kígyóssy Andrásnak Fotó: Mocsári László
„Ahol baj volt, ő segített” – emléktáblát avattak Dr. Kígyóssy Andrásnak
Miskolc
Dr. Kígyóssy András emléktábláját avatták fel szerdán a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Velkey László Gyermekegészségügyi Központjának aulájában.