Ugrás a tartalomra

Játszótérre gyűjt egy miskolci általános iskola

Létrehozva
A néhány éve létrejött Magvető Református Gyógypedagógiai Általános Iskolába járó érzékszervi, mozgásszervi és fogyatékkal élő gyermekek jelenleg csak egy libikókát használhatnak, ezen szeretnének változtatni a jótékonysági akcióval.

Preview Image
Játszótérre gyűjt a Magvető általános iskola - Juhász Ákos képgalériája

Legyen hol játszania a Magvető Református Gyógypedagógiai Általános Iskolába járó gyerekeknek – ezzel a céllal indítottak jótékonysági akciót, az iskolába járó szülők gyermekei a közelmúltban. Az intézmény a 2021/2022-es tanévben jött létre. Jelenleg huszonnégy gyerek tanul az intézményben. Ezek a diákok érzékszervi, mozgásszervi és fogyatékkal élő gyerekek. Az iskolában a napokban Mikulás ünnepséget tartottak, eközben kereste fel őket a Miskolc Televízió stábja, valamint lapunk fotóriportere.

– Mivel új intézményről beszélünk az alapvető feltételeket, a törvényességi feltételeket biztosította az intézményünk, ugyanakkor vannak olyan hiányterületek, amiket pótolni szeretnénk – mondta el a Miskolc Mának Hegyesiné Vass Erika tagintézményvezető

Kép

Ilyen hiányterület például az iskola játszótere is. Jelenleg ugyanis csak ez az egy libikóka van az udvaron. A tagintézmény vezető híradónknak azt mondta: minimum ötmillió forint szükséges a játszótér fejlesztéséhez. Ennek megépítése szülői kezdeményezésre indult el, akiknek segítségét az egyik legnagyobb miskolci étterem is felajánlotta.

– A szülői értekezleten beszéltünk az osztályfőnökkel, ő mondta el, hogy folyamatosan pályáztak arra, hogy játszótér lehessen a gyerekeknek, de nem sikerült elnyerniük a remélt összeget. Mivel a játékok telepítése igen jelentős összeg, a szülőkben felmerült, hogy valahogyan mi is segíthetnénk. Nagyon örültünk, hogy az akció mögé állt a Népkerti Vigadó is, ott rendezhetjük meg a nemes ügyet segítő jótékonysági vacsoraestünket – tette hozzá Beregszászi Melinda.

Az alkalmat december hetedikén rendezik meg a Népkerti Vigadóban. Az esemény bevételét teljes egészében a játszótér felépítésére fordítják.

Ez is érdekelhet

Gondosóra program. Fotó: Osztie tibor
Már közel 85 ezer életet mentett meg a Gondosóra
MiskolcÉletmódEgészség
Egymillió fölött jár a Gondosóra-programban résztvevők száma hazánkban, ebből mintegy huszonkétezren miskolciak.
Világsiker után vasárnap újra indul a miskolci Gasztroexpressz
MiskolcÉletmódGasztroEgészségSzabadidőTudományBulvár
A világszinten is díjazott „Ehető Erdő – Erdei Gasztroexpressz” március 22-én indul újra a Szeleta Parkból.
Az útra zuhant egy autós rakománya az M30-ason
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBaleset
Az útinform tájékoztatása szerint az M30-as autópályán szenvedett balesetet egy autós.
Képgaléria
Borakadémia
Kadarkával nyitottak a húszévesek
MiskolcGasztro
A Miskolci Borklub megtartotta az év első rendezvényét. A 20 éves Miskolci Borklub a kadarka kóstolóval nyitott.