Ugrás a tartalomra

Tiszaújvárosi gyermekeken segít a Cordys első embere

Létrehozva
A cégcsoport vezetője azoknak a diákoknak szeretett volna igazán örömteli pillanatokat szerezni, akiknek erre a legnagyobb szükségük van. Tirpák István közel harminc sajátos nevelést igénylő kisiskolás gyermek számára biztosított varázslatos téli élményt pénteken.
Kép
Fotók: Osztie Tibor

Huszonkilenc boldog kisiskolás és tizenhárom kísérőtanáruk indulhatott péntek délelőtt a LÁEV Dorottya úti végállomásáról a Diósgyőri Mikulásvonat előadására. A különleges adventi program teljes lebonyolítása Tirpák István üzletember támogatásával valósulhatott meg.

A Tiszaújvárosban is üzleti érdekeltséggel bíró vállalkozó a jótékonysági adományátadón elmondta: a borsodi városban már korábban felkeltette figyelmét a Napraforgó Alapítvány, amely a különleges bánásmódot igénylő gyermekek támogatására jött létre. Tirpák Istvántól megtudtuk: minden év végén támogatni szokta a valamely oknál fogva nehéz helyzetben élő gyermekeket.

Kép

Az alapítvány – idézte fel annak kuratóriumi elnöke, Kántor Zsolt az ünnepélyes esemény alkalmából – 1999-ben szülői kezdeményezés révén alakult meg. Kitűzött céljuk azóta is az, hogy támogassák a Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Éltes Mátyás Tagiskoláját. Hozzátette, az ünnepek előtt hagyományosan megtartott jótékonysági estjük kapcsán kereste meg őket az adakozó kedvű vállalkozó.

Tirpák István a jegyeken kívül sporteszközöket és készségfejlesztő rajzeszközöket is ajándékozott az intézmény diákjainak. De az összesen félmillió forint értékű adományon túlmenően az üzletember fedezte a Tiszaújvárosból érkező kirándulóbusz bérlését is.

Kép

Sőt – ahogy arról másik cikkünkben már beszámoltunk –, a Cordys cégcsoport tulajdonosa nem csak a tiszaújvárosiakat segíti idén: a csütörtökön megtartott Építsünk játszóteret Jótékonysági vacsoraesten jelentették be, hogy ugyancsak ötszázezer forinttal támogatja a Magvető Református Általános Iskola és Óvodát is.

Ez is érdekelhet

Ezekkel a menetrendi változásokkal számoljunk hétfőtől
Miskolc
Március 2-től (hétfőtől) kisebb menetrendi változások lépnek életbe a 3-as, a 23-as és a 34-es autóbuszvonalon.
Napsütés időjárás indito. Fotó: Osztie Tibor
Ez már március: 15 fok fölé is benézhet a hőmérő
MiskolcBelföld
A derült időnek köszönhetően éjjel azonban enyhén még fagyhat.
DVTK - ZTE
Újabb hazai döntetlen a DVTK-tól
MiskolcSport
A DVTK hazai bajnokit játszott szombaton. A ZTE FC volt a DVTK vendége.
Képgaléria
Szenior Örömtánc a Földesben
Tavaszváró örömtánc fesztivál Miskolcon
MiskolcSzabadidő
Tavaszváró Szenior Örömtánc fesztivált rendeztek szombat délután a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziumában, ahol a közösségi mozgás és az aktív időskor került a középpontba.