Ugrás a tartalomra

Ilyen volt, milyen lett? Megújult a ravatalozó a perecesi temetőben

Létrehozva
A Szent Borbála sírkertben méltóbb körülményeket teremt a búcsúzáshoz az új fa építmény.
Kép
Ilyen volt a ravatalozó a Szent Borbála temetőben a beruházás előtt Fotó: Juhász Ákos

A beruházással kapcsolatban a térség képviselője, Bazin Levente elmondta, a temetőt az előző önkormányzati ciklusban elhanyagolták, de a környezeti hatások, a rendszeres kisebb földmozgások sem könnyítik meg a helyzetet. Bár a ravatalozó kőépülete szemmel láthatóan megsüllyedt, de az elbontás és új építés komoly összeget emésztene fel, ezért inkább úgy döntöttek, hogy az előtte található, szintén balesetveszélyessé vált faépítményt cserélik le.

A munka befejeződött. A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. dolgozóinak keze nyomán megújult a ravatalozó. Íme:

Kép
Ilyen lett Fotó: Városgazda

- 2021-ben a Vasgyári temető ravatalozóját újítottuk fel, idén pedig a Szent Borbála temető kapott vadonatúj építményt. Célunk, hogy az elkövetkezendő években is folytassuk a ravatalozók felújítását, újraépítését - írja a beuházás kapcsán a Városgazda.

Ez is érdekelhet

Itt is nyolc, ott is nyolc
Miskolc
Vasárnap eldőlt: nyolc-nyolc induló lesz a két miskolci körzetben, az országgyűlési választásokon.
Ügyfélfogadási rend változásáról közölt információt a Városháza
Miskolc
Szerdán kell számolni a kimaradással.
Napsütés időjárás indito. Fotó: Osztie Tibor
Felhőket igen, lehűlést aligha hoz a hétfő
Miskolc
Maradnak az áprilist idéző pluszok.
Mutatjuk, mire készüljön a város útjain
Miskolc
A félsávos lezárások és útterelések hétfő reggel is említésre méltóak.