Ugrás a tartalomra

Tovább bővít a Szimbiózis

Létrehozva
Az alapítvány fejlesztette lakhatási szolgáltatásait és egy új kisbuszt is vásárolt. 
Preview Image
Új kisbusz a Szimbiózis Alapítványnál - Juhász Ákos képgalériája

Újabb huszonegy fogyatékossággal élőnek segít a Szimbiózis. Az alapítvány ötszázhetvenkét millió forint uniós pályázati forrásból fejlesztette lakhatási szolgáltatásait. Hogy a megnövekedett létszám szállítását el tudják látni a jövőben, egy kilenc személyes kisbuszt vásároltak, ezt csütörtökön adták át.

Jakubinyi László, a Szimbiózis Alapítvány kuratóriumi elnöke elmondta, a kocsi az új beköltözők szállításán túl a szabadidős programokba, meg az egészségügyi ellátáshoz is, valamint a flottán belül támogató szolgálatos tevékenységbe is be fog szállni, ezeket a feladatokat is el fogja látni, ugyanúgy, mint, flottájuk a többi kocsija. A szalagátvágásnál az alapítvány egyik ellátottjai és Kerek Judit, Miskolc civil és esélyegyenlőségi referense segített az elnöknek.

Jelenleg a szervezet hatvan fő számára nyújt családias jellegű lakhatási lehetőséget Miskolcon, öt különböző helyszínen. A legnagyobb házban tizennégyen a legkisebben heten laknak. Mindegyik ház más és más. Van ahol magasabb szükségletű fogyatékos emberek, van ahol részben önálló érintett személyek élnek. Az elnök szerint, ami mindegyikben közös, hogy olyan fogyatékos emberekről van szó, akiket családjuk már nem tud tovább otthon nevelni (pl. idős szülő esetén) vagy számos esetben nincsenek meg a szülők és gyermekvédelmi intézményből érkeznek a lakók. Jelenleg a várakozási lista a Szimbiózis Alapítvány „intézményeiben” egy-egy helyre átlagosan száz fő, ami azt is jelentheti, hogy akár húsz évet is kell várni a bekerülésre.

A program keretében megújul három meglévő lakóegység is, valamint plusz húsz fő fogadására bővül a nappali ellátás is.

Ez is érdekelhet

Bemutatkozott az élvonalban
MiskolcSport
Mérföldkőhöz érkezett a miskolci labdarúgó játékvezető.
Mutatjuk, hol érdemes fokozott óvatossággal közlekedni
Miskolc
A Miskolci Városgazda munkatársai a város több pontján közterületi munkálatokat végeznek.
Kampányakkordok békére hangolva: újra Miskolcon járt a Fidelitas
MiskolcBelföld
"A jövőnk a béke!” mottóval rendezett Civil Akadémiát csütörtök este a Civil Összefogás Fórum (CÖF) miskolci klubja.
Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.